A Keleti Szörny lett a WBA új világbajnoka

2005.12.18. 14:59
Nyikolaj Valujev lett a WBA (Boksz Világszövetség) új nehézsúlyú világbajnoka. A John Ruiz elleni összecsapáson ugyan mindenki az amerikait látta jobbnak, a pontozók mégis az oroszt hozták ki gyóztesnek. A gyenge meccs legszebb ütését az orosz edzője vitte be, aki a meccs után így szerezte vissza a világbajnoki övet Ruiz hisztiző edzőjétől.

Berlinben a Max Schmeling Halléban rendezték az idei év utolsó nehézsúlyú címmeccsét, melyen a címvédő amerikai John Ruiz, és kihívója az orosz Nyikolaj Valujev csapott összea WBA (Boksz Világszövetség) világbajnoki címéért. Szakemberek már előre tartottak az összecsapástól, lévén Ruizt egy "unalmas" bokszolónak, míg Valujevet csak a termete miatt érdekesnek tartott bokszolónak vélték.

Gyenge meccs, vak bírók

A felek aztán hozták is, amit vártak tőlük, egy gyenge színvonalú, sok fogással tarkított meccset. Ruiz ugyan próbálkozott beugrásokkal, és ezek némelyike célt is ért, de ezzel nem sokra ment a 213 cm magas, 147 kg súlyú orosz ellen, aki szinte csak ballal próbálkozott.

A semleges szurkolóknak is úgy tűnt, hogy Ruiznak több ütése ült, míg Valujev csak az utolsó, 12. menetben vitt be egy igazán komoly ütést, igaz ezután Ruiznak már az örömöt jelenthetett, hogy bírta talpon a menet végéig. A végét jelző gong után mindkét fél győztesnek vélte magát, míg a pontozók közül kettő 116-114, illetve 116-113 arányban a 32 esztendős "Keleti Szörnyet" látta győztesnek, mag a harmadik 114-114-re - hozta ki a csatát.

Sajátjai is kifütyülték Valujevet

A közönség - még a Németországban bokszoló Valujev tábora is - fütyült, nemtetszésének adott hangot. "Csak a bokszban fordulhat elő, hogy fegyver nélkül kirabolnak, úgy érzem, ezt a meccset én nyertem. Köszönöm a nézőknek, hogy tüntettek a döntés ellen. Mindenképpen szeretnék egy visszavágót, bárhol kerüljön is rá sor" - mondta a 33 esztendős, 188 cm magas, 102 kg-os Ruiz, aki eddigi 49 hivatásos összecsapásából 41-et nyert meg.

Valujev - aki a legmagasabb és legsúlyosabb nehézsúlyú világbajnok - továbbra is hibátlan mérleggel rendelkezik a profik között, eddig 44 mérkőzést vívott, és mindannyiszor győztesként hagyta el a ringet. Sokak szerint erre csak azért kerülhetett sor, mert Amerikában sokkal jobban ellehet adni, mint a "sótlan" Ruizt.

Az orosz edő kiütötte "ellenfelét"

A Profibox.hu informáviói szerint az eredményhirdetést kisebb incidens zavarta meg, miután Ruíz edzője, az egyébként is labilis idegrendszerű Norman Stone, kitépte a világbajnoki övet Valuev kezéből. A szoritóban kisebb verekedés alakult ki, melynek végén a helyzetet az orosz edző, Manuel Gabrielian oldotta meg, és egy remekbeszabott balcsapottal visszaszerezte a trófeát Stonetól.