Árpád
-1 °C
9 °C

Roy Jones és Hopkins egymás ellen 'búcsúzna'

2005.12.28. 12:38
Az egyik négy súlycsoport, a másik négy szervezet világbajnoka volt. Mára mindketten veszítettek régi dicsfényükből, mégis a jövő év egyik legnagyobb bokszmeccse lenne a Roy Jones Jr.-Bernard Hopkins összecsapás.

Roy Jones hiába volt négy súlycsoportban is világbajnok, idén októberben az Antonio Tarver elleni - második - veresége urán, szinte mindenki a visszavonulást ajánlotta neki. Ő azonban akkor úgy nyilatkozott, nem vonul vissza, hiszen még mindig a csúcson érzi magát.

Úgy fejezné be, ahogy elkezdte

Úgy tűnik, lassan mégis a búcsú mellett dönt a legenda, mégpedig egy olyan bokszolóval mérné össze utoljára erejét, aki szintén ezt az összecsapást szánja búcsúfellépésének.

A profibox.hu információi szerint Jones ellenfele az a Bernard Hopkins lenne, akivel 1993 tavaszán egyszer már találkozott. Azt a középsúlyú csatát szoros, de egyhangú pontozással Jones nyerte, aki ezzel szerezte meg élete első profi világbajnoki címét. A vesztes Hopkins azonban nem nagyon "tört le" a vereség után és az összecsapást követő tizenkét évben veretlen maradt.

Négy szervezet bajnoka

A negyven esztendős Hopkins tizenhét éves profi pályafutása alatt 52 mérkőzést vívott, melyekből 25 világbajnoki meccs volt. Húsz alkalommal védte meg címét és eközben négy szervezet - Bokszvilágtanács (WBC), Bokszvilágszövetség (WBA), Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), Boksz Világszervezet (WBO) - világbajnoki övét is birtokolta hosszabb-rövidebb ideig.

Hopkins legutóbb december elején lépett ringbe, akkor azonban egyhangú pontozással kikapott honfitársától, attól a Jermain Taylortól, aki már júliusban is legyőzte őt, ami akkor azt jelentette, mind a négy övét elnyerte tőle.