Judit
-2 °C
8 °C

'Az idei a nagy dobások éve lesz'

2006.02.02. 10:57
Közel féléves tárgyalássorozat és több New York-i utazás után tudott megállapodni a Nagy "Csonttörő" János-Jorge Barrios WBO világbajnoki meccsről Rácz Félix, a Felix-Promotion tulajdonosa. Az összecsapás ugyan csak márciusban lesz, de Rácz már most az utána következő időszakot tervezi.

"Nem kezdődik rosszul az idei év, de úgy gondolom lesz még idén egy-két nagy dobása a Felix-Promotionnek. Többet nem szeretnék erről mondani, de férfi és női vonalon is előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, igen jelentős találkozókról" - mondta Rácz Félix, annak a Nagy "Csonttörő" Jánosnak a menedzsere, aki idén márciusban száll harcba Jorge Barrios (45-2-1, 32 KO), a Bokszvilágszervezet (WBO) kiskönnyűsúlyú világbajnoka ellen, a szervezet övéért.

Augusztus óta tartottak a tárgyalások

Rácz elmondása szerint augusztus tizenkettedikén jött az első fax, melyben megkeresték őt, mint hivatalos kihívó képviselőjét, majd kéthónapos tárgyalássorozat után, októberben már konkrét árral próbálkoztak Barrios menedzserei. "A szervezés huszonhét pontjában kellett megegyeznünk, de amíg náluk hárman intézték a meccs körüli teendőket, addig én egyedül. De nem ezért húzódott eddig az ügy, egyszerűen csak nem hagytam, hogy mindenben a mi érdekeink sérüljenek".

A promóter szerette volna Magyarországon rendezni a nagyszabású gálával egybekötött találkozót, míg a másik fél mindenképp Argentínában hozta volna tető alá az összecsapást. Végül köztes megoldásként a Las Vegas-i MGM Grandben lesz a márciusi címmeccs.

A befektetések időszaka

"A publicitást tekintve ez a csúcs a pályámon, de ugyanilyen nagy tettnek érzem, hogy én voltam az első magyar promóter, aki Klicskóék ellen mérkőzhetett, de ide sorolhatnám Csonttörő Chacon elleni meccseit, vagy Kovács Attila Thiam elleni találkozóját" - mondta Rácz.

A jelenleg talán legsikeresebb mérkőzésszervező az anyagiakról nem akart bővebben beszélni, mint mondta, ez most a befektetés időszaka, de így is rentábilis lesz a találkozó mind neki, mind a profik közt eddigi 23 meccsén 23 győzelmet számláló Csonttörő számára.

"Nálunk mindenki elintézi azzal az ügyet, ne sírjanak, örüljenek, hogy Las Vegasban bokszol. Ugyanakkor én az elmúlt öt hónap alatt már harmadszor utazom New Yorkba egyeztetni, ami szerintem az egyik legutálatosabb város. Ezeket az utazásokat saját pénzből kell finanszíroznom, de tudom, megéri a befektetés."

Októberben jöhet Barrera

Rácz bízik Csonttörőben, ugyanakkor nem szeretne a meccs kimenetelével foglalkozni, bár tisztában van vele, annak végkimenetele jelentősen befolyásolhatja a bokszoló sorsát. "Amennyiben Csonttörő nyer, úgy októberben megmérkőzhet a súlycsoport egyértelműen legnagyobb alakjával, Marco Antonio Barrerával".

A Barrios elleni találkozóra előreláthatólag március közepén utaznak ki, valószínűleg egy hatfős stábbal, és a találkozó utáni napon már indulnának is haza. Ráczék gondolnak a szurkolókra is, ugyanis a Felix-Promotion honlapján hamarosan lehet jelentkezni a gálára, és az igazán elszánt rajongóknak segítenek a szállásban és az utazásban is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!