Natália
-3 °C
7 °C

Kótai Mihály már nem világbajnok

2006.03.03. 23:38
Sematikus, kiismerhető boksszal, kevés tiszta ütést elérve veszítette el az IBO (Nemzetközi Bokszszervezet)nagyváltósúlyú világbajnoki címét Kótai Mihály az angol Steve Conway ellen Hartlepoolban. A magyar öklöző ennek ellenére bízott abban, hogy teljesítménye elegendő lesz öve megvédéséhez, de a bírók egyhangúlag riválisát látták jobbnak, aki életében először vívott tizenkét menetes csatát.
Tavaly december elején Kótai Mihály egy tízmenetes felhozó mérkőzést vívott az angol Steve Conway ellen Nottinghamban, és meglepetésre vereséget szenvedett. A harmadik menetben padlót is fogott a látványosan szenvedő és a ritmust nem találó magyar bunyós, aki utána nagyon fogadkozott, hogy majd visszavág az angolnak, aki három éve még tíz kilóval könnyebb volt, és nemrégiben hízott fel a nagyváltósúlyba.

Kedvezőtlen előjelek

Az IBO - a négy nagy szervezet mögött az ötödik - úgy döntött, hogy Kótainak Conway ellen kell kockára tennie a világbajnoki övét, a találkozó színhelyéül pedig az angliai Hartlepoolt jelölte ki, ellenfele szülővárosát.

Kótai kevés pozitív előjellel készült, hiszen kisebb sérüléssel bajlódott, két angol és egy amerikai pontozónak kellett eldöntenie az összecsapást, emellett az utóbbi időben a formája visszaesett, csak árnyéka volt önmagának. Gyakorta elképzelés nélküli bokszot mutatott a ringben, és inkább hatalmas szívének, küzdeni tudásának, mint technikai és mentális felkészültségének köszönhette a sikereit.

Sematikus, kiismerhető, megmagyarázhatatlanul keveset támadó

A mérkőzésen a félelmek beigazolódtak, már az első menettől kezdve fölényben volt a brit bunyós, Kótainak fellángolásai is alig voltak, talán csak a harmadik menetet lehetett tisztán nekiadni. (Akkor összefejeltek, és a kihívó arcbőre felrepedt, de ez nem zavarta a további küzdelemben.) A többiben rendre távolról, sokat táncolva, de hatástalanul próbálta elérni ellenfelét. Ballal keveset ütött, rendkívül sematikusan mozgott, testre ritkán próbálkozott, a fordított alapállású és nálánál magasabb angol pedig látványosan elérte néhány horoggal valamint csapottal.

Összességben esély sem volt arra, hogy Kótai a maga javára fordítsa meccset - az ötödik menetben lehet, hogy meg is rendült -, mert igen kevés értékelhető találata volt, és hátrafelé ugyan tetszetősen mozgott, megmagyarázhatatlanul keveset támadott. A pontozóbírók végül egyhangú őt látták gyengébbnek. A magyar versenyző így harminckét győzelme és egy döntetlene után elszenvedte harmadik vereségét. Conway harmincnegyedszer nyert hat kudarc után.

Mi lehet a szembetűnő visszaesés mögött?

Kótai az RTL Klubnak nyilatkozva elmondta, azt hitte: ez a teljesítmény is elég lesz a sikeréhez, de azt nem indokolta, ezt a meggyőződését mi táplálta. Elárulta, jó formában érezte magát, de azt is érezte, hogy nem tud közelebb kerülni ellenfeléhez, nem tudja megütni, pedig felkészült rá. "Kikaptam, sajnálom" - mondta, és kis híján elsírta magát.

A Tornádó névre elkeresztelt Kótaira vélhetően egy hosszabb pihenő vár, mert a szakértők szerint megintcsak rossz taktikával küzdött, és változtatnia kell stílusán. Sokak szerint visszaesésében a régóta húzódó és megfelelően nem rendezett edzőkérdés is szerepet játszhat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!