Erdei: Vállalhattam volna nagyobb rizikót

2007.06.17. 14:34
A WBO félnehézsúlyú világbajnokát, Erdei Zsoltot a szervezet vezetői kitüntették budapesti címvédése után. Erdei az amerikai Georges Blades ellen az első pillanattól uralta a meccset, kiütni, megrendíteni viszont nem tudta - a tizenegyedik menetben, egy átlagos ütés után szüntették be a nem kiegyensúlyozott küzdelmet -, mert kissé óvatosan, visszafogottan bokszolt. A hazai pálya atmoszférája elkápráztatta, és ezzel indokolta, hogy nem mert bátrabban támadni.

Éjjel fél egy is elmúlt már, amikor a világbajnoki címét nyolcadszor is megvédő félnehézsúlyú világbajnok, Erdei Zsolt elmondta a sajtónak érzéseit, és értékelte az amerikai Georges Blades elleni összecsapását. Blades hamarabb odaért a terembe, napszemüveget vett fel, gyaníthatóan a sérüléseit szerette volna eltakarni.

Fantasztikus hangulat

Erdei klubjának szóvivője elöljáróban megjegyezte, hogy a versenyző biztosan visszajön még Magyarországra, mert ezúttal is világbajnok maradt. Erdei gyorsan hozzátette, szeretne is visszatérni.

"Valamennyi hazai meccsemnek különleges, hihetetlen az atmoszférája. Istenem, beléptem a ringbe, és éreztem a felém irányuló szeretet, tökéletesen eljutott hozzám a szurkolás, az ujjongás, isten bizony felállt a szőr a hátamon, futkosott rajta a hideg. Fantasztikus volt, énekeltem a himnuszt, aztán jött a meccs. A hazai pálya amennyire felemelő, éppen annyira kétélű, veszélyes fegyver, hiszen meggondolatlan cselekedetre késztetheti a versenyzőt. Talán emiatt is voltam a kelleténél jobban elővigyázatos, és nem vállaltam nagyobb rizikót" - magyarázta Madár.

Sdunek: Erdei a világ legjobbja

Ugyan nem utalt rá, de érezheto volt, hogy Kovács István rossz példája miatt is volt visszafogottabb, nem mert úgy támadni a fontos pillanatokban, hiszen Kokó hat éve pontosan ugyanezen a napon szenvedett kiütéses vereséget az argentin Julio Pablo Chacóntól. "Csak a biztosat ütöttem meg" - állította.

A budapesti kirándulás előtt betegeskedő Fritz Sdunek mester elárulta, hogy tanítványai produkciója volt a legjobb orvosság a fájdalmaira. "Zsolt technikailag nagyszerű előadást nyújtott, helyes taktikával ment a ringbe. Nem tagadom, néha talán vállalhatott volna többet, egy-két új ütésfajtát bemutatott, de messze nem jött ki az belőle, ami egyébként benne van. Igazolta viszont, hogy pillanatnyilag ő a világ legjobb félnehézsúlyú bunyósa" - mondta a szakvezető.

Abszolút nem értette

Sdunek szerint Blades megmutatta az erejét, és ez még akkor is igaz, ha a mérkőzés vezetője a hatodik és a nyolcadik menet után is, odament a sarokba, csapatához, és az állapota felől érdeklodött, hiszen azokban a menetekben nem voltak egy súlycsoportban.

Blades helyesbítette valamelyest Sdunek szavait, és azt mondta: Erdei az egyik legjobb a világon. Kiemelte, a balegyenese nagyon rendben van, és az ő legveszélyesebb fegyverét, a jobb kezét is jól hatástalanította - többször reménytelen távolságban volt tőle -, így megérdemelten győzte le őt a magyar. "Abszolút nem értettem, miért nem folytathattam a meccset. Mind lelkileg, mind fizikailag és technikailag is készen álltam arra, hogy az utolsó menetben is felvegyem a küzdelmet."

Egészségügyi okok

Kifejtette, nehéz két év van mögötte, és hálát adott istennek, hogy egyáltalán Budapesten lehetett. Három év alatt mindössze két meccset vívott, de ez a találkozó reményt ad neki, hogy ne vonuljon vissza.

Erdei erre úgy reagált, őt is meglepte, hogy Cortez beszüntette a küzdelmet, szerinte biztosan lett volna annyi erő riválisában, hogy végigbírja. "Cortez a világ egyik legjobb bírója, nem kérdőjelezhetem meg a döntését. Alighanem arra gondolt, hogy egészségügyi szempontból nem szerencsés, ha végigmegy a meccs."

Madár egyúttal meg is köszönte, hogy ilyen jó meccset csináltak az amerikaival, erre Blades magyarul, köszönömmel felelt.

Előtérbe kerülhet a címegyesítés

A magyar világbajnok úgy nyilatkozott, nagy elismerés neki, hogy megkapta a WBO-tól azt a gyémántgyűrűt, amit eddig csak olyan klasszisok, mint Hamed, Grigorjan, Michalczewski vagy de la Hoya ujjára húzhattak rá.

A következő pár hétben szeretné kipihenni magát, utána pedig készen áll akár a címegyesítésre is, de attól sem riadna vissza, ha a korábbi világbajnok Roy Jones-szal kellene megmérkőznie, igaz ehhez leginkább egy tőkeerős szponzor kellene, amelyik rá tudja bírni az egykori klasszist a visszatérésre.