Jácint
15 °C
31 °C

Vitalij Klicsko Valujevet akarja megverni

2009.03.23. 12:57
Az ukrán bokszoló szombati győzelme után legközelebb a Keleti Szörny ellen lépne ringbe. Testvérére, Vlagyimirre, az angol Haye vár.

Vitalij Klicsko szombaton kilenc menet alatt intézte el kihívóját, Juan Carlos Gomezt, így az ukrán ökölvívó megőrizte a WBC világbajnoki címét. A mérkőzésen végig Klicsko irányított, a kubai nagy lendülettel esett ellenfelének, de mégis úgy tűnt, csak akkor tud értékelhető ütést bevinni, ha az ukrán engedi.

A találkozó után Klicsko udvariasan kemény ellenfélnek nevezte Gomezt, de elmondta, a hatodik menet után már látta rajta nem fitt, és biztos volt győzelmében. Vitalijnak ez volt a második meccse tavalyi visszatérése óta, és ezt is K.O.-val nyerte

Távlati terveiről kifejtette, elsősorban Csagajev vagy Valujev ellen akar bokszolni, mert a nézőket ezek a meccsek jobban érdeklik, mint a WBC által szorgalmazott Oleg Maszkajev elleni. Az orosz és az üzbég még az idén megmérkőzik egymással, és kettejük összecsapásának győztese lehet Vitalij ellenfele. (Valujev eddigi egyetlen vereségét éppen Csagajevtől szenvedte el.)

Az ukrán szerint mindenki egy Valujev elleni meccsre lenne kíváncsi, hiszen akkor pályafutása során először nem ő lenne nagyobb a ringben. Valujev nyitott az összecsapásra, korábban többször hangsúlyozta, bármikor kész kiállni bármelyik Klicsko ellen.

Az sem elhanyagolható tény, hogy ha elnyerné Valujevtől a WBA világbajnoki övét, minden jelentős cím a Klicsko testvérek birtokában lenne. (Jelenleg Vitalij a WBC, testvére, Vlagyimir a WBO, az IBF és az IBO világbajnoka.)

Ez azonban nyáron változhat, amikor Vlagyimir IBF/WBO nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésen léphet ringbe David Haye ellen. Az összecsapás régóta húzódik, de a hét végén bejelentették, egyre közelebb kerültek a két fél álláspontjai. A találkozó nyáron lenne, és a korábbi tervekben ugyan szó volt Londonról is, most azonban úgy tűnik, valamelyik német város lehet a befutó.

A cirkálósúlyú exvilágbajnok Haye (22 győzelem/1 vereség) egyébként korábban már többször felbosszantotta az ukránokat, volt amikor a sajtótájékoztatójukat szakította félbe, máskor Vlagyimir levágott fejét tartotta a kezében egy fotómontázson.