Lukács
9 °C
22 °C

Helsinkiben vághat vissza Valujev Csagajevnek

2009.04.23. 19:11 Módosítva: 2009-04-23 19:17:23

Helsinkiben kerül sor május 30-án a Boksz Világszövetség (WBA) két nehézsúlyú világbajnokának, az üzbég Ruszlan Csagajevnek és az orosz Nyikolaj Valujevnek a régóta várt mérkőzésére, mely egyben kettejük 2007-es meccsének a visszavágója is egyben.

Az összecsapás rendezési jogát a német Sauerland istálló nyerte el, ezt követően vált biztossá az ütközet időpontja is, mint ahogy az is, hogy a bevételekből az üzbég 55, míg riválisa 45 százalékban részesül. A finn főváros mellett a németországi Nürnberg és Halle versengett a rendezési jogért.

A két nehézsúlyú öklöző 2007 áprilisában küzdött meg először egymással, akkor Csagajev egyhangú pontozással nyert, és elhódította Valujevtől a WBA övét. Tavaly az üzbég sérülés miatt nem vállalhatta a visszavágót, Valujev az amerikai John Ruizt legyőzve szerezte meg a címet, amit Csagajevtől sem vettek el, így lehet két világbajnoka a WBA-nak.

Valujev decemberben az amerikai Evander Holyfieldet, Csagajev pedig idén februárban a Costa Rica-i Carl Davis Drummondot győzte le, így májusi csatájuk dönt a WBA egyedüli világbajnokának személyéről.