Erdei: A Klicsko–Haye miatt nem jön össze

2009.07.07. 16:08 Módosítva: 2009.07.07. 16:08
Naponta változik a világbajnok Erdei Zsolt következő mérkőzésének lehetséges időpontja. Hétfőn még arról volt szó, szeptemberben csaphat össze a német Brahmerrel, kedden már októberi időpontról nyilatkoznak.

Várhatóan tovább csúszik a Boksz Világszervezet (WBO) magyar félnehézsúlyú világbajnokának, Erdei Zsoltnak a következő címvédő mérkőzése. Előbb szeptember 26-áról, majd az két héttel korábbi időpontról beszéltek, most pedig már az sem biztos, hogy Jürgen Brähmer lesz az ellenfele.

„Semmi biztosat nem tudok, volt már szó szeptember 26-áról, aztán szeptember 12-éről, a Klicsko–Haye mérkőzés miatt ez sem jön össze, mert a ZDF nem akar gálát a nehézsúlyú vb-meccs idejére. Az október tűnik a legvalószínűbbnek – mondta az MTI-nek kedden Erdei. – Általában az edzőmtől értesülök a hírekről, de most ő is bizonytalanságban van, ami mindenkinek nagyon rossz."

A WBO bajnoki címét öt és fél éve birtokló bokszolónak sincs hivatalos információja leendő ellenfeléről, ő is úgy tudja, Brähmerrel kell majd megküzdenie.

„Most éppen egyedül vagyok itthon, a család kiutazott Németországba, úgy volt, hogy én is megyek, de közben szóltak, hogy ráérek – nyilatkozta a 35 éves bajnok. – Egyébként jól vagyok, egészségesek vagyunk, csak a kialakult helyzet rontja kicsit a közérzetemet. Egyedül edzek napi egyszer, de vigyázok, nehogy túleddzem magam.”

Erdei január óta nem bokszolt, de figyeli súlycsoportja fejleményeit, így a kategória két új világbajnokáról is van véleménye.

„Hugo Hernan Garay trónfosztása óriási meglepetés volt, a spanyol Gabriel Campillo nem túl magasan jegyzett bunyós. Ez bizonyítja, hogy soha senkit nem szabad lebecsülni. A román Diaconu jó bokszoló, de én soha nem soroltam a legjobbak közé, így az ő veresége talán kisebb meglepetés. A kanadai Jean Pascalról annyit hallottam, hogy Balzsay Karcsi esetleges ellenfeleként volt róla szó."

Arra a kérdésre, hogy az új bajnokokról hallva gondolt-e a címegyesítésre, egyértelmű választ adott: „Hogy a fenébe ne jutott volna eszembe, ám nem tehetek érte semmit. Jeleztem én már korábban ilyen jellegű igényeimet számtalanszor, mindhiába."

A címét 11-szer megvédő Erdei Zsolt legutóbb az ukrán Jurij Barasjannal bokszolt, akit egyhangú pontozással győzött le Magdeburgban.