Erdei: Éveket öregedtem egy nap alatt is

2009.10.14. 22:04
Az Universum hanyagságából nem kérelmezték Erdei Zsolt szuperbajnoki státuszát, ami járna neki, így a félnehézsúlyúak közt elveszíti világbajnoki címét, német klubtársa fogja megörökölni. Nagyon nem szeretik őt Hamburgban, de novemberben egy súlycsoporttal feljebb megmutathatja a magyar virtust. Rendkívül motivált, úgy gondolja, hozható a meccs a 10 kilóval nehezebb olasz címvédő, Giacobbe Fragomeni ellen.

„Kényszerhelyzetben voltam, mert menekülés nélküli kényszerhelyzetbe hoztak. Vagy elvállalom ezt a meccset, vagy idén nem bokszolok. Pontosan tudom, hogy piszok nehéz dolgom lesz, de elsősorban fejben kell jól kezelnem ezt a helyzetet. Aztán beleadok mindent, ami bennem van, most rendkívül motivált vagyok, és meg akarom mutatni, milyen a magyar virtus” – mondta a félnehézsúlyúak közt hibátlan mérleggel rendelkező Erdei Zsolt, miért a tíz kilóval nehezebb olasz Giacobbe Fragomeni lesz november 21-én a következő ellenfele.

A WBC világbajnoki övéért csap össze az olasszal a magyar bajnok, akinek egyúttal le is kell mondania a WBO övéről, mert eltelt úgy egy év, hogy nem kapott esélyt arra, hogy megvédhesse, klubja ugyanis tétlenségre kárhoztatta.

Bár lehetne szuperbajnok, hiszen tizenegyszer védte meg az övét, a hamburgi Universum elfelejtette őt bejegyeztetni erre a különleges védettséget nyújtó státuszra, ebből adódóan a váltás utáni visszaútja sem lesz egyszerű.

Ez a lépés is hűen érzékelteti, a klubnál nagyon nem szeretik már őt, pedig 2005 elején ő mentette meg a németek becsületét, miután Julio Cesar Gonzáleztől visszaszerezte a világbajnoki övet, és ő volt az istálló egyetlen világbajnoka (González Michalczewskit verte).

Az is érződik, a németek mindent megtettek azért, hogy a félnehézsúlyú Jürgen Brähmer világbajnoki címhez jusson: így automatikusan megszerzi, hiszen az interim övet már Budapesten, augusztusban megkapta.

„Ajándékba kapott tőlem egy övet, amiért annyit harcoltam korábban” – nyugtázta.

„Lehet, hanyagságból nem kérvényezték a szuperbajnokságot, nem tudom, nem is akarok ezen rágódni, lehet, hogy ez volt a céljuk. Három hete vagyok újra Hamburgban, rengeteget öregedtem azóta. Egy nap alatt éveket is, senkinek sem kívánom ezt a helyzetet. Ez a klub már nagyon nem az, ami három éve volt, ezt aztán a saját bőrömön érezhettem nap mint nap. Ezért a meccsért sem kapok rekordgázsit, amire gondolhatnak sokan, kaptam már többet súlycsoportbeli rivális ellen” – magyarázta kegyvesztettségét.

erdei

Az sem véletlen, hogy a bosnyák származású Felix Sturm mellett egy másik világbajnok, az ukrán Szergej Dzinziruk is elhagyta a klubot, mert érezték, sok jóra már nem számíthatnak, az erőviszonyok teljesen megváltoztak.

Olasz ellenfele már augusztustól edzésben van, de Erdei nem érzi úgy, hogy ezzel nagy előnyt szerzett, mert ő is folyamatosan készült, hiszen rendre lebegtette az Universum az időpontokat, amelyek közül eddig mindegyik meghiúsult.

A 35 éves Erdei álma, a címegyesítés sem teljesülhetett, az IBF bajnokával, Tavoris Clouddal ugyan nagyon közel volt a megállapodás, végül hat héttel a tervezett időpont előtt az amerikai nemet mondott. Aztán jött ez a lehetőség – az időpontot és a helyszínt már korábban kitűzték -, amit meg kellett ragadnia, ha nem akar teljesen ellehetetlenülni.

„Hozható a meccs, megoldható feladat, de egyáltalán nem könnyen, csakis bravúrral. Igaz, nekem tíz kilóval többet kell majd tartanom, taszítanom a ringben, nagyobbak lesznek az ütések, amikhez én eddig nem szokhattam hozzá. Az ellenfél ugyanakkor sokkal nagyobb ütésekhez szokott, én lényegében csak szúnyogcsípésekkel tudom veszélyeztetni őt, de a sok szúnyogcsípés is bedagad. Muhammad Ali mondta egyszer: repülök, mint a lepke, szúrok, mint a darázs. Ez lesz a filozófiám, más nem is lehet a következő hónapokban. Annyi szerencsém még van, hogy a hamarosan visszavonuló Fritz Sdunekkel fogok felkészülni, engem még elvállalt, az utolsó két hétben azonban nem ő lesz velem, de a meccsre újra ott lesz a ring sarkában, akkor Vitalij Klicsko tudja nélkülözni őt.”

Hozzátette még, fogyasztania most semmiképpen sem kell, 82 vagy 83 kilósan fog ringbe menni, ennél több ellenben nem lehet, mert akkor elveszítené kivételes gyorsaságát, ami súlycsoportjában eddig magasan a többiek fölé emelte.

Eközben Fragomeni is nyilatkozott az olasz Gazzettának, és mindjárt azzal kezdte, mivel ő az egyetlen olasz világbajnoka a sportágnak, szeretne Németországból is vb-övvel távozni.

„Életem meccse lesz. Régóta ismerem Erdeit, amatőr korából is láttam meccseit. Kemény bokszoló, tisztelem őt, nehéz meccsre számítok, mert egy nagy bajnokkal kell megküzdenem. Örülök annak, hogy ugyanolyan magas és ugyanolyan felépítésű, mint én. Szeretek kilépni Olaszországból, mert akkor nincs olyan nagy nyomás rajtam, mindig nyugodtabb vagyok. Ilyen jól még soha nem éreztem magam, megtaláltam a legjobb edzőt, és életem nőjét is. Megígérem a szurkolóimnak, hogy büszkén térek haza.”

Erdeivel ismertettük mondatait, aki erre úgy reagált: teljesen korrekt. „Érződik belőle a magabiztosság, biztosan bízik is magában, ez így is van rendjén. De a ringben aztán sok minden változik, akkor hirtelen másként szoktak gondolkodni az ellenfelek. Erre törekszem ezúttal is.”

Fragomeni élete meccsét idén már megvívta

Fragomeni a lengyel Wlodarczykkal az olasz sajtó szerint élete, egyben az év meccsét vívta, végül döntetlennel védte meg világbajnoki címét Rómában.

Az olasz bokszoló 2001-ben vívta első profi meccsét, előtte az amatőrök között az 1997-es budapesti világbajnokságon bronz-, a 98-as minszki Eb-n aranyérmes lett a nehézsúlyúaknál. A vb-n Ruszlan Csagajevvel mérkőzött, a negyeddöntőben kikapott, de az üzbéget megfosztották címétől, mert az Egyesült Államokban profi szabályok szerint vívott bemutató meccset. Így lehetett az olasz érmes.

A profiknál eddigi 28 meccsén mindössze egyszer kapott ki, 2006-ban a későbbi WBC-világbajnok - jelenleg az orosz Valujev ellen készülő - brit David Haye verte őt technikai KO-val a tizenkét menetesre tervezett meccs kilencedik menetében. Haye mellett nem is találkozott még igazán magasan jegyzett bokszolóval.

Fragomeninek magyar ellenfele eddig három volt, az olimpiai bronzérmes Béres Zoltánt és Németh Ottót technikai KO-val verte, míg Rajkai Adriánt kiütötte. A WBC világbajnoki címét 2008 októberében szerezte meg, amikor a - betöltetlen vb-címért rendezett meccsen -, technikai döntéssel (vétlen fejelés miatti pontozás) legyőzte a veretlen cseh Rudolf Krajt.