Sose lesz Klicsko-Haye címegyesítő meccs?

2010.12.22. 16:59

Úgy tűnt megegyeznek a felek a tévéközvetítésből származó bevételeken, és 2011-ben Vlagyimir Klicsko és David Haye nehézsúlyú címegyesítő mérkőzésen bokszolhat. Haye menedzsementje szerint Klicsko minden korábbi kérését elfogadták, ám az ukrán bokszoló képviselője állítja, még mindig akadnak problémás pontok az ajánlatban.

Úgy tűnt, a WBA-bajnok Haye korábbi terveivel ellentétben belemegy, hogy a mérkőzés tévés jogdíjain fele-fele arányban osztozzon a WBO,  az IBO és az IBF világbajnoki övét is birtokló Klicskóval. Haye korábban a brit és amerikai tévés bevételek egészét meg akarta tartani magának.

“Tárgyaltam Bernd Böntével (Klicsko menedzserével), és mindenben megállapodtunk, beleértve a brit előfizetős tévés díjakat is, 50-50 százalékos osztozkodást ajánlottam neki. A meccset az RTL közvetítheti, és ott lesz, ahol akarják, illetve ahol a legnagyobb bevételt hozza, ez tőlünk lehet Németország is”  - nyilatkozta a Guardiannek Haye menedzsere, Adam Booth.

Booth szerint így már nincs olyan akadály, ami miatt ne lehetne megrendezni a mérkőzést, Bönte viszont nem így látja, Booth szerinte nem minden részletről számolt be.

A Klicsko-testvéreknek az RTL-lel van szerződésük, míg Haye a Sauerland promóciós irodán keresztül a rivális ARD televíziós csatornával áll kapcsolatban, ami hajlandó lenne magasabb közvetítési díjat kifizetni, mint az RTL. Haye-ék kikötötték, ha Klicsko ragaszkodik az RTL-es címmeccshez, akkor a két csatorna ajánlata közötti különbségét Klicskóék fizessék ki. Ez Bönte szerint akár a félmillió eurót is elérheti, így ebbe nem mehetnek bele. 

Haye-nek és Klicskónak is még egy-egy meccsre szóló szerződése van a tévécsatornájával, ha ezt letudják másik ellenféllel, akkor könnyebben megegyezhetnek. Vlagyimir Klicsko Decemer 11-én Derek Chisorával bokszolt volna, de hasizomsérülés miatt lemondta a meccset. Dönthet úgy is, hogy inkább előbb Chisorával köt le új meccset, és csak utána mérkőzik Haye-jel.

Az idősebbik Klicsko, Vitalij a WBC nehézsúlyú bajnoka szerint öccse kész, hogy megvívjon Haye-jel. “Vlagyimir készen áll, mindig Haye keres kifogásokat. Tavaly már aláírt szerződésünk volt, de még ez sem volt elég. Már csak Haye-nél van az egyetlen bajnoki öv, amelyik nem valamelyik Klicskóhoz tartozik. Nekünk nem probléma, hogy megvívjunk érte”  - nyilatkozta Vitalij az orosz Golzkának.

Haye legutóbbi mérkőzését meglehetősen furcsa körülmények között nyerte. Tíz perc sem telt el, és ellenfele, Harrison az első komolyabb ütéstől padlózótt. Haye-t emiatt  fogadási csalással is megvádolták. Ha nem tiltják el, akkor Klicsko helyett Csagajev lehet a következő ellenfele.