Erdei második jobbosa végzetes volt

2011.06.05. 03:12 Módosítva: 2015.05.17. 05:25
Erdei Zsolt négy év után újra kiütéssel nyert: most egy nagy nevet küldött padlóra, Byron Mitchellt. Ez volt a 33. győzelme, továbbra is hibátlan a mérlege, újra címmeccset kaphat.

Ami Erdei Zsolt tavaly novemberi amerikai fellépésén Samson Onyago ellen elmaradt, a másodikon már nem: kiütéssel nyert.

Pedig most egy jegyzettebb ellenfelet szerzett neki amerikai promótere, Lou di Bella. Erdei kétszer is padlóra küldte a WBA volt világbajnokát, Byron Mitchellt a látványos hatodik menetben, az amerikai a második után már nem tisztult ki, a mérkőzés vezetője pedig nem hagyta a folytatást.

Az első öt menetben sem volt kérdés, hogy a rendkívül szálkás és erős, két kilóval könnyebb Erdei elképzelései szerint alakul a meccs - Mitchell átesett a súlyhatáron is -, a megelőző balkezes ütései rendre betaláltak, frissebb, gyorsabb volt a magyar, jól váltott ritmust, ha esetleg kezdett már leülni az iram.

A négy centivel magasabb amerikai ezt az előnyét nem tudta kihasználni, megütni sem tudta a veretlen Erdeit, aki jól hajolgatott el.

Az ötödik menet végén már látszott Mitchellen, hogy nem bírja sokáig erővel, akkorra került egyértelmű fölénybe Erdei.

A hatodik menetben pedig már az első fél percben megfogta egy szép kombinációval, amikor a bal és a jobb kezét is egyaránt használta. A megütött ellenfélre nem rontott rá, még egy percig harcoltak, utána azonban nem kegyelmezett: egy jobbkezes ütés a meccs végét jelentette. Mitchell ugyan felállt, a mérkőzés vezetője - látva a tekintetét - nem engedte tovább. (A SportM felvételén 12:15-nél kezdődik a hatodik menet.)

Akik eddig a látványosságot hiányolták Erdei bunyójából, most kárpótolta őket. Négy éve nem volt kiütéses meccse, Amerikában pedig ennek a ténynek különleges jelentősége van.

Erdei Lou di Bellával három meccsre szerződött, a második szép győzelme után közel került egy címmeccshez. A 46 éves Bernard Hopkins lehet a célpont, mivel neki is di Bella a meccsszervezője, és Hopkins meg is ígérte neki az összecsapást. Erdei öt éven át volt a félnehézsúly világbajnoka, de jelenleg nincs vb-címe.

„Az első menetben éreztem a feszültséget, aminek ki kellett jönnie, ezért elég sokat ütöttem. Megpróbáltam kicsit rámenősebben bokszolni, mint ahogy szoktam, ezért elégedett vagyok. A negyedik menetben már felszabadultam, akkor engedtem el magam. Utána már jól ráhúztam az ütéseket, és igyekeztem kicsiszolni, hogy pontosak legyenek. Nagyon jól bírta az ütéseket, kemény feje volt Mitchellnek. Nem gondoltam arra, hogy ki kell ütnöm, emiatt nem lettem görcsös, de most megvan a hab a tortán” – mondta a SportM-nek nyilatkozva Erdei.

Hozzátette, ne találgassunk, korai lenne a jövőről a beszélgetni, és nagy pofával kihívogatni bárkit is. Majd a menedzsmentje elintézi mindezt.

„Tízes skálán 7,8-at adok magamnak, tehát a fejlődési lehetőség még megvan bennem” – összegzett, és megköszönte a magyar szurkolóknak a biztatást.