Csábi Bettinát kiengedték az előzetesből

2011.12.06. 11:50 Módosítva: 2011.12.06. 11:52

Megszüntette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Csábi Bettina előzetes letartóztatását – közölte Sárközy Szabolcs, a bíróság szóvivője. A volt bokszoló a bajai lakásán házi őrizetben marad, mivel a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, írja a baon.hu

Csábit, a férjét, és további 5 bajai vállalkozót november 25-én helyezte előzetes letartóztatásba a kecskeméti bíró 650 millió forintnyi adócsalás gyanújával. A döntés ellen, egy kivételével, mindannyian fellebbeztek.

Az ügyben Bács-Kiskun Megyei Bíróság döntött. Ők is úgy látták, hogy a várható magas büntetés (a bűnszervezetben elkövetett adócsalásért, bűnösségük megállapítása esetén akár 20 évi szabadságvesztésre számíthatnak), valamint a nyomozás akadályozásának veszélye miatt mind a hat gyanúsított esetében számolni lehet a szökés, elrejtőzés, illetve a nyomozás akadályozásának veszélyével. Ezért – Csábi Bettina kivételével – a többiek december 25-éig előzetes letartóztatásban maradnak Kecskeméten, a Wéber Ede utcai börtönben.

Csábi esetében azért könnyítettek a kényszerintézkedésen, mert két kiskorú gyermeke van. A férje szintén előzetes letartóztatásban van, a nagymama pedig az egészségi állapota miatt nem tudja hosszabb időre vállalni a kislányokat.

Csábi nem hagyhatja el a lakását, csak engedéllyel, így a bíróság biztosítottnak látta, hogy az eljárás folytatása során továbbra is mindig rendelkezésre tud majd állni. A mostani tilalom január 6-ig szól, utána felülvizsgálják.