Szilárda
-2 °C
7 °C

Mikor üti le Klicsko a béna szájkaratést?

2014.11.13. 12:25

A profi boksztól sosem állt távol a ripacskodás, de egyre kínosabbá kezd válni, hogy Shannon Briggs, ahol csak tud, a nyilvánosság előtt kötözködik Vlagyimir Klicskóval.

Briggs most a szombati Klicsko–Kubrat Pulev-címmeccs előtt műsorozott, hogy ismét elmondhassa, hogy ő a világ legjobb bokszolója, Klicsko pedig egy gyáva nyúl, aki nem is mer kiállni ellene.

A két bokszoló még nem meccselt egymással, az idősebbik Klicsko, Vitalij a WBC-címmeccsen szépen kikészítette Briggst, pontozással nyert. Az amerikai ezután visszavonult, majd idén, 42 évesen aktivizálta magát. Elég jó ütemben meccsel, április óta hatszor mérkőzött. Nagyon nem kellett megerőltetnie magát a nem túl jegyzett ellenfelekkel, öt meccsét elsőmenetes KO-val nyerte a mindig is veszélyesen bombázó amerikai. Briggs természetesen címmeccset akar magának, erre minden esélye megvan, mert elég nehéz elhinni, hogy véletlenül mindig ott tűnik fel, ahol Klicsko. A jól kitalált balhék remek felfevezetése lesznek majd a meccsüknek.

Briggs étteremben is megtalálta már Klicskót, törés-zúzás után dobták ki, de hogy hogy nem, a tengeren paddle szörföző ukránba is belebotlott, majd a vízbe is borította. Nyáron egy amerikai edzőteremben is trollkodott Briggs, de a szájkaratéból nem véletlenül nem lett ütésváltás a ringben.

Úgy tűnik, a PR-akcióit addig nem fogja abbahagyni, míg nem meccselnek. Szerdán Hamburgban próbálta megzavarni a Pulev ellen készülő Klicsko edzését, de nem tudott bejutni a hotelébe.

„Az emberek nem akarják többé Klicskót. Én vagyok az igazi bajnok. A világ Klicsko–Briggs meccset akar látni. Ki fogom ütni Klicsko fogát" – így Briggs, aki félmeztelenre vetkőzve tartott sajtótájékoztatót. Egy újságíró megkérdezte, hogy mi ez a cirkuszolás, de Briggs tagadta, hogy ő bármit reklámozna, és azért volna szüksége figyelemre, teljesen komolyan gondolja, hogy így kényszeríthet ki meccset.

Klicsko, valószínűleg a rá kitalált szerepnek megfelelően, nem reagál a provokációkra. A hamburgi akció után is csak azt mondta, hogy Briggsnek ideje lenne elfogadnia, hogy veszített.