A megszédült bokszoló azt se tudta, melyik sarokba menjen

2015.10.26. 21:39

Terence Crawford a hétvégén is veretlen maradt. A kisváltósúlyú bokszoló 27. meccsét nyerte meg, ezúttal Dierry Jeant győzte le. Kanadai ellenfelét a tizedik menetben technikai KO-val léptették le.

Kisebb csoda, hogy Jean ilyen sokáig kihúzta, mert Crawford már az első menetben padlóztatta, majd a kilencedikben és a tizedikben is leütötte. Ekkor vetett véget a bíró a küzdelemnek.

Jean a negyedik menetben is elég sokat kapott, Crawford úgy megsorozta, hogy azt sem tudta, hol van. Ez a menet lekongatásánál derült ki, Jean rossz sarok felé indult el, ellenfele úgy szólt rá, hogy el van tévedve.

Crawford a mérkőzés után kihívta Manny Pacquaiót, aki korábban azt nyilatkozta, hogy még egyetlen mérkőzést vív áprilisban, aztán visszavonul.