Fury rejtélyesen menekül Klicsko elől

GettyImages-499082592
2016.09.24. 09:29

Tavaly november végén Düsseldorfban óriási meglepetésre pontozással legyőzte Tyson Fury az ukrán nehézsúlyú világbajnokot, Vlagyimir Klicskót, és a címegyesítő meccsen elvette tőle az öveit.

Fury nem ijedt meg, jól ütött, meglepte ellenfelét, hosszú idő után ő volt az első, aki ellen Klicsko nem tudta használni sem a bal, sem a jobb kezét.

A 28 éves angol öklöző olyan szerződést kötött, hogy természetesen megadta a visszavágó esélyét 40 éves riválisának, és július elejére ki is tűzték a meccset. Ezt azonban sérülést miatt lemondta, és október 29. volt a következő dátum, a helyszín pedig Manchester.

Péntek este kiderült, ebben az időpontban sem lesz meccs, mert Fury most sem egészséges. Hogy pontosan mi a baja, azt egyelőre nem tudni. Ennyi állt mindössze a közleményben.

„Sajnálattal közöljük, hogy Tyson nem tud rendelkezésre állni a visszavágón. Egészségügyileg alkalmatlan erre. Az orvosok azt tanácsolták, hogy folyamatos kezelésre van szüksége, hogy visszanyerje régi formáját. Most is oda kell mennie.”

Amikor Klicsko mondta le sérülésre hivatkozva a meccset, akkor Fury azonnal megvádolta, hogy semmi meglepő nem történt, egyszerűen nem mer kiállni, gyávaságát hangoztatta.

A jelenleg Kijevben edzőtáborozó Klicsko menedzsmentje ugyanakkor higgadtan vette tudomásul a találkozó elmaradását, és inkább a német Bild szerint azon fáradoznak, hogy december 10-re lekössön neki egy visszatérő meccset, mert nem szeretnék, ha ez az év teljesen kimaradna neki.

Mivel Fury egy éven belül nem védte meg a címét, tőle viszont könnyen elveheti a három nagy szervezet (WBA, WBO, IBF). A szövetségek még nem reagáltak a bejelentésre.