Bernard Hopkins decemberben visszavonul

2016.10.18. 10:28

Los Angeles, 2016. október 18., kedd (MTI/AFP) - Ötvenegy évesen, honfitársa, Joe Smith ellen búcsúzik el a profi ökölvívástól az amerikai Bernard Hopkins. Mérkőzésszervezője bejelentése szerint az összecsapást december 17-én Los Angelesben rendezik az MTI szerint.

Hopkins legutóbb 2014. november 8-án lépett ringbe, amikor Atlantic Cityben egyhangú pontozással vereséget szenvedett Szergej Kovaljovtól. Sikerével az orosz öklöző a Boksz Világszervezet (WBO) mellett a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoka lett.

Előzőleg, 2014 áprilisában Hopkins megosztott pontozással legyőzte a kazah Bejbut Sumenovot az IBF és a WBA félnehézsúlyú világbajnoki címegyesítő mérkőzésén, s ezzel minden idők legidősebb címegyesítő világbajnoka lett.

"Sokan a korommal foglalkoznak majd, vagy azzal, hogy mit tettem a sportágunkért, milyen címeket szereztem, én viszont csak egy dologra koncentrálok, arra, hogy legyőzzem Smith-t" - közölte Hopkins, aki 1988-ban indult profi pályafutása során 64 mérkőzést vívott meg, s ezek közül 55-öt megnyert, míg két döntetlen mellett hétszer kapott ki, s többek között olyan klasszis ökölvívókkal csapott össze, mint Oscar De La Hoya, Felix Trinidad vagy Joe Cazalghe.

A 27 éves Smith 23 összecsapásból 22-n győzött, s csak egyszer szenvedett vereséget.