Májusban csap újra össze Álvarez és Golovkin

2017.11.17. 10:51

Az év egyik legjobb bokszmeccsét hozta Gennagyij Golovkin és Saúl "Canelo" Álvarez szeptemberi találkozója, a Las Vegas-i bíróknak köszönhetően azonban hiába bokszolt jobban a kazah, mégis botrányos döntetlen lett a vége. Valószínűleg éppen emiatt rögtön szóba is került egy lehetséges visszavágó a két bokszoló között, Álvarez promótere pedig csütörtökön bejelentette, május 5-én, a mexikóiak nemzeti ünnepén meg is tarthatják a meccset – írja a Boxing Scene.

Eric Gomez, a Golden Boy Promotions elnöke elmondta, volt néhány ötletük, az is eszükbe jutott, hogy márciusban rendezzék a visszavágót, végül pedig Álvarez javaslata alapján esett a választásuk a nemzeti ünnepre, ami jövőre éppen szombatra esik. 

Ez előrelépés az eddigiekhez képest, helyszín azonban egyelőre még nincs, főleg mert Golovkinék a botrányos pontozás miatt nem biztos, hogy szeretnének újra Las Vegasba menni. Gomez elmondta, hogy több helyről is keresték őket, de azt azért kiemelte, hogy Vegas-szal nehéz versenybe szállni.