Barátai taszíthatják a mélybe Erdei Zsoltot

DEBRE20160203006
2018.11.10. 15:19
Erdei Zsolt bokszelnök aláírási jogát megvonták, az ökölvívók utaztatására már nincs szövetségi pénz, a hiány viszont szembetűnő. A bokszoló, akit mindig a szíve vitt előre, felkereste az ügyészséget, dokumentumokat adott át nekik. Az ökölvívás eredményes sportág volt, de most már inkább a haláltusáját vívja.

„Ha innen kimennek információk, akkor ez egy rossz elnökség”

– úgy hírlik, ez volt az a mondat, ami feltartóztathatatlanul elindította az egyre nagyobb hullámokat kavaró bokszbotrányt.

A Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) fél év után összehívott elnöksége ugyanis októberben 3-án azzal szembesült, hogy 348 millió forintos a hiány. A MÖSZ a 24.hu-nak elismerte: 210 millió forintnyi kifizetetlen számlája van.

A Hajdú-Bihar megyei közgyűlés fideszes elnöke, Pajna Zoltán már azon az elnökségin lemondott tagságáról, ő volt az egyik alelnök. 

Az október végén tartott következő elnökségire volt, aki csak az ügyvédjét küldte, Erdei pedig akkor nyomatékosította, ő nem tolvaj, nem vitt el pénzt. Ettől még az aláírási jogát megvonták, megalázóbb helyzetet nehéz elképzelni.

A napokban egy másik tag, Horváth Ferenc is a lemondást választotta.

Hogy jutottunk el idáig?

A szövetség saját kommunikációja szeptember elején még arról szólt, ilyen szuper ifjúsági világbajnokságot eddig még nem rendezett senki.

Kiütéssel nyertek a szervezők – ez volt a cím. Akkor még nem lehetett tudni, mennyire találó.

2017 áprilisában Csötönyi Sándor állítása szerint több mint százmillió volt a kasszában. Kaptunk olyan információt, hogy az év végén már volt kisebb adósság (40 millió körüli összeg), de nem volt olyan mértékű, amivel érdemben foglalkozni kellett volna.

Erdei elnöki indulása egyébként biztató volt, mert a Papp László Akadémiától – a korábbi háromszoros olimpiai bajnoknak semmi köze az intézményhez – a vesztesége miatt megvonta az állami támogatást, és utánpótlás-nevelő címet is.

2018 márciusában derült ki, hogy Magyarország rendezheti az augusztusi ifjúsági világbajnokságot, aminek helyszíne akkor még nem volt. Végül nem az egyik ajánlatot adó Győr lett a befutó, hanem az eseményre átalakított, ringekkel megpakolt Duna Aréna.

Mindez akkor nem keltett különösebb meglepetést, mert az elnökség tagja az a Balogh Sándor, aki az állam alá tartozó a Bp2017. Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója és az aréna üzemeltetője is egyben. A kft. felszámolását októberben eldöntötte a kormány, amiben még az is közrejátszhatott, hogy az októberi úszó-világkupa előtt a villanyszámlát sem tudta önerőből befizetni.

Április végén a kormány határozott arról, hogy 290 millió forintot ad a bokszversenyre.

Groteszk, az Országvédelmi Alap terhére ment az átutalás.

Megszokhattuk, sportot érintő kérdésekben bőkezű Orbán Viktor. Pedig azt sejteni lehetett, hogy az esemény iránt közömbösek lesznek a szurkolók, inkább vesződséget okoz azoknak, akik augusztus végén a Dagályba mennének.

A Nemzetközi Boksz Szövetség (AIBA) kényszerhelyzetben volt, mert ha nem tudja megrendezni az eseményt, akkor kizárják a sportágat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alá tartozó ifjúsági olimpiáról. A NOB-nak – kimondatlanul – púp a hátára az AIBA a sorozatos csalások, manipulatív meccsek miatt, pedig akkor még nem is az üzbég bűnöző (Gafur Rahimov) vezette, akit a mostani hétvégén választottak meg elnöknek.

A vb-t korábban Doha mellett még Románia mondta le.

Ha még adtak volna mellé egy olimpiai kvalifikációs tornát 2020 tavaszára, akkor talán érthető lett volna, miért jelentkeztünk két kézzel ezért a versenyért, így kevésbé. Mert az nem komolyan vehető, amit Erdei mond, hogy majd a jövőben így jól fognak pontozni a vitás meccseken.

A vb aztán elhozta Erdei rémálmát

Majdnem duplájába került (427 helyett 821 millió lett a végösszeg), mint tervezték, amit Erdei már rögtön a befejezés után nagyjából gyanított is, hiszen a szerződéseket látnia kellett. A bajt észlelve nem véletlenül kértek kiegészítő pénzt az Emmitől, amit azonban nem kaptak meg.

Úgy tudjuk, az elnöknek elsőként Baloghgal lett fagyos a viszonya, mert ő úgy gondolta, hogy a teljes állami támogatás majd a cége számláján landol, de nem így lett.

A költségek szaporodásáról sokáig tudomásuk sem volt az elnökségi tagoknak. Ők abban a hiszemben voltak, hogy minden idők legjobb vb-jét rendeztük, ami bevett fordulat, de az AIBA vezérkar nyilván nagyon hálás lehetett, hiszen kihúzta a kátyúból őket Erdei.

Októberben aztán eltűnt a hályog a szemekről, és kezdett tisztán látni mindenki, és Erdeinek kemény kérdéseket szegeztek.

A cikk elején említett mondatot az elnök megbánta a kimondása után, de akkor már késő volt, mindenkit érdekelni kezdett, hogy sodródhatott a csőd szélére a szervezet.

Az elnökségi tagok társadalmi munkában végzik a dolgukat, míg az elnök fizetése félmilliós, emellett autót kap használatra, a reprezentációs költségeit is el tudja számolni.

Ha nincs ideje összehívni az elnökséget, akkor a juttatásaiból mennyit érdemel? – tette fel a kérdést az egyik tagszervezet elnöke.

És ami még visszás, hogy a hazai közönség előtt vb-ezüstérmes Orbán Adriánnak nem sikerült kifizetni eddig az éremért járó sikerdíjat: félmillió forintot. Igaz, ezt nem feltétlenül a MÖSZ-nek kellett volna.

Erdei Zsolt a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke Orbán Adrián Krisztofer az ifjúsági korú ökölvívók 60 kilogrammos súlycsoportjának ezüstérmese és a győztes thaiföldi Atichai Phoemsap (b-j) az eredményhirdetésen a Duna Arénában 2018. augusztus 31-én.
Erdei Zsolt a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke Orbán Adrián Krisztofer az ifjúsági korú ökölvívók 60 kilogrammos súlycsoportjának ezüstérmese és a győztes thaiföldi Atichai Phoemsap (b-j) az eredményhirdetésen a Duna Arénában 2018. augusztus 31-én.
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Mivel támadják most Erdeit?

Ha röviden és leegyszerűsítően akarjuk mondani: a személyzeti felfogása miatt. Egyre több minden derül ki ugyanis az alkalmazottairól – akik eddig hallgattak, most leveleket küldözgetnek az újságoknak, sok fontos részletre rávilágítva.

Például arra, hogy főtitkár lehetett az a Nagy Anett, akivel Erdeinek volt több közös cége, ami nem lett sikeres, a Metal.hu Kft. 12 millió adóhátralékkal szűnt meg.

Nagyban azért bízott, mert annak a Wida Józsefnek a felesége, akivel a Madárfészek Akadémiát is együtt vitték. A Metal.hu Kft.-nek egyébként Wida volt az ügyvezetője, és akit a cégbíróság 5 évre tiltott el a cégvezetéstől.

Adódik a kérdés: hogyha nem ment a közös biznisz együtt a gazdasági életben, miből gondolta Erdei, hogy majd egy szövetséget el tudnak közös erővel vezetni? Ez a kérdés nyilván nem merült volna fel, ha egy prosperáló szövetség lenne, de így, a működésképtelenség felé sodródva minden egészen más elbírálás alá esik.

Egy másik párban is megbízott: Kendi Ágnes Hana és élettársában.

A szövetség kommunikációs igazgatója, Kendi egy nappal azután alapította meg a Top Sport Média nevű céget, amikor a kormány 290 milliós támogatásról határozott. Ismerős lehet a teniszszövetségből a modell: a kommunikációs igazgató hirtelen céget alapít az állami forrásokra alapozva.

Ennek a cégnek az ügyvezetője Kendi élettársa, aki nem mellékesen bokszedző. Még 2014-ben emelt vádat ellene az ügyészség, másodrendű vádlottja ugyanis egy súlyos, ugyanakkor meglehetősen bonyolult adócsalási ügynek. Fél évet előzetes letartóztatásban töltött, másik felet házi őrizetben. Természetesen megilleti őt az ártatlanság vélelme, kivált, mert az ügyben nincs még elsőfokú ítélet sem.

A Top Sport 120 millió forintos megbízást kapott a szövetségtől, bár vitatott, hogy őket maradéktalanul kifizették-e.

Mindenesetre ők létrehoztak egy kormanysport.hu honlapot, ahol még mindig olvasható, mennyire elégedett volt az AIBA a világbajnoksággal, és Rahimov örömködik, milyen nagyszerű munkát végzett a szervezőbizottság.

Hogy rosszak voltak Erdei tanácsadói, vehetjük ténynek, a döntéseket ugyanakkor többnyire az elnök hozta, ő a felelős. Marcangolja is magát, feltette magának már többször a kérdést, jó választás volt-e ő erre a pozícióra.

Abban viszont nagyon bízik, hogy majd találkozik Orbán Viktorral,

aki tiszteli a sportmúltját, és kaphat még egy esélyt az újrakezdésre.

Más kérdés, hogy mostanában már a szakma is kezd kifarolni mögüle.

Bár az ökölvívás tíz olimpiai aranyéremmel rendelkezik, nem nevelt olyan versenyzőt az utóbbi évtizedekben, aki esélyes lehetne a nagy versenyeken éremre. Erdeinek kellene ezt a szakmát megújítania, felfrissítenie. Első lépése viszont nem igazán érthető volt, mert a kapitányként semmit sem bizonyító Kovács Lászlót szakmai igazgatónak nevezte ki, igaz részben megvált már tőle.

Erdei olimpiai érmet tűzött ki célul Tokióra, de pillanatnyilag már az nagy öröm lenne, ha egy-két versenyző egyáltalán kijutna.

Legfőbb célkitűzésünk még mindig az, hogy a boksz mindenkié legyen, ezért idén is nagy figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok edzésére, társadalmi integrálására

– ez az utalás a szövetség honlapján jelent meg 2018. márciusban.

Ha ez ügyben történtek lépések, nem dicsekedtek vele, pedig az ambiciózus tervek közt egy székely akadémia létrehozása is szerepelt. Orbán előtt is ezt vázolta fel tavaly Erdei.

Ugyanezen a közgyűlésen biztosították a profi tagozatot arról, hogy az elnökségben képviselhetik magukat. Erdei akkor úgy nyilatkozott, szimbiózist szeretne, amire azóta is várnak.

Pedig a legutóbbi olimpián már szerepelhettek a profik, és valószínűleg most is jut néhány hely nekik.

„A profi tagozat megalakítását például napirendre sem tűzték. Engem átverhet, túlélem. De a sportágát, a tagságát nem verheti át.

Én csak veszíthetek azzal, ha az én hivatásos bunyósom veszít egy amatőrrel szemben, mégis én ajánlottam egy versenyt Erdeinek. Meghallgatott, de nem történt semmi azóta, elzárkózott tőle” – mondta az Indexnek Rácz Félix, aki a profi boksz legfontosabb embere itthon.

Az sem túl érthető, miért nem vesz részt a hazai bokszban Kovács István, miért nem törekedett a bevonására. Szó volt arról tavaly, hogy ő lesz a tiszteletbeli elnök, ehelyett azt a pozíciót megkapta Csötönyi Sándor.

Nehéz eldönteni, hogy a hazai vagy a nemzetközi amatőr boksz van-e nehezebb helyzetben.

A hazai kombináció, hogy nem nevelnek versenyzőt, és eközben megcsapolják az állami keretet, amiből jól élnek, ijesztő.

(Borítókép:  Erdei Zsolt és Csötönyi Sándor beszélget a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen a debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban 2016. február 3-án. - f otó: Czeglédi Zsolt / MTI)