Magyar találmánnyal doppingolnak a profi kerékpárosok?

2010.06.22. 13:37

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) már nemcsak a humán doppingolással küzd, a július 3-án rajtoló Tour de France-on megkezdik a mechanikai doppingnak nevezett módszer kiszűrését is. A híresztelések szerint egyes versenyzők a vázcsőbe rejtett elektromos motorral jutnak jogtalan előnyhöz.

Az UCI június 17-i elnökségi ülésén úgy határozott, hogy az eddig a versenyeken szokásos szemrevételézést kiegészíti egy szkenneres vizsgálattal. Mára már ki is fejlesztették az eszközt, mellyel az ellenőrök bármely, vázba rejtett tárgyat ki tudnak mutatni. A szkennert élesben először a Tour de France-on fogják használni.

Az UCI megerősítette azt a szabályt, mely szerint csak a rajtnál és a célban hitelesített felszerelést lehet a versenyeken használni. A versenyen a kerékpárosok akár többször is cserélhetnek biciklit, így a többszöri ellenőrzéssel kiszűrhetők lesznek a tuningolt versenygépek.

A mechanikai doppingról először David Cassini olasz újságíró, korábbi profi kerékpáros számolt be. Állítása szerint az elektromotoros rásegítéssel még akár ő, 49 évesen képes lehet megnyerni a Giro d' Italiát. Cassani gyanúsításának középpontjában Fabian Cancellara, a Team-Saxo versenyzője áll, aki két tavaszi klasszikuson, a Tour of Flanders-en és a Paris-Roubaix-n is győzött - Cassini szerint a mechanikai doppinggal.

Állításait videófelvételekkel próbálja bizonyítani, melyeken - szerinte - Cancellara furcsa kézmozdulatai egyértelműen az elektromotor működtetésével hozhatók kapcsolatba. Cancellara és csapata mindent tagad, állítják, a győzelmeket csupán a csapatmunkával és kemény felkészüléssel érték el. Cancellara az említett két verseny után fáradtságra hivatkozva felfüggesztette szezonját.

Az ügynek magyar vonatkozása is van. Egy svájci hetilapban, a L'Illustre-ben megjelent cikk szerint az eszköz feltalálója, a pécsi Varjas István. Varjas 2004 óta készít ilyen eszközöket, a tervei szerint csak idén ősszel áll majd a nagyközönség elé találmányával, mellyel akár 90 km/h-s sebesség is elérhető. A prototípusokat nem őrízte meg, nem is tudja, kikhez kerülhettek azok, Cancellaravál sohasem találkozott.

A bama.hu információi szerint a motort állítólag a balkáni háborúban megsérült horvát embereknek találták ki, hogy a rokkantak könnyebben tudjanak közlekedni. A vázba építik be, kívülről nem látható. Nincs egy kilós, 600 wattos csúcsteljesítményre képes, akkumulátor-elemei 30–60 percig üzemelnek. Azt tartják róla, a meghajtott kerékpár 90 kilométer/órás sebességre képes.