Rossz napjai után nyert a rosszfiú

2010.07.08. 18:47

Az ötödik szakaszon a már leírt Mark Cavendish nyerte a sprintbefutót. A mezőny együtt ért célba, így az összetett állása nem változott.

Csütörtökön ismét a sprintereknek kedvezett a Épernay és Montargis között kitűzött szakasz profilja, csak a 35 fokos hőség nehezítette meg a bringások életét.

A nap szökésére alig 6 kilométert kellett várni, amikor is Jurgen van de Walle (QuickStep), Jose Ivan Gutierrez (Caisse d'Epargne) és Julian El Fares (Cofidis) ellépett a mezőnytől.

Előnyük 20 km alatt nyolcpercnyire nőtt, de ekkor a hármast üldözőbe vette a boly, és megkezdte a felzárkózást. Az élen a sárga trikós (Cancellara) csapata, a Saxo-Bank vitte a tempót, de besegített nekik a HTC-Columbia is, mutatva ezzel, hogy az eddig halovány Cavendish ismét ráhajt a szakaszgyőzelemre.

A mezőny 100 kilométertől macska-egér játékot játszott a szökevényekkel, a mezőnyhajrára készülve 2-3 percen belül tartotta őket.

A rövid pórázon tartás célja az volt, hogy csak akkor érjék utol őket, amikor a boly már olyan nagy tempót diktál a sprint miatt, hogy már újabb szökésre senki ne vállalkozzon.

A szökevényeket végül a cél előtt négy kilométerrel darálták be, eddigre már összeálltak a sprinterek csapatai. A Columbiának nem sikerült kialakítania a sorát, így a Garmin kontrollálta a mezőnyt, a törött kezű Farrarnak vezették fel a sprintet.

A célegyenesbe is ők fordultak be elsőnek, ám a kanyar után nem tudtak felgyorsulni, így Cavendish-nek sikerült megelőznie őket, és fölényesen győzött. A két etapot nyerő Petacchi rosszul helyezkedett, bezártak előtte, így nem hajthatott a dobogóért, így az ötödik helyre befutó Hushovd tovább növelte előnyét a pontversenyben.

Csalódást keltő volt csütörtökig a pontverseny esélyesének is kikiáltott, idén első sorban balhéiról híres Mark Cavendish szereplése. A vasárnapi etapon bukott a véghajrában, a keddi macskaköves szakaszon a túlélésre ment, míg a szerdai szakaszon csupán a 12. lett, bár úgy tűnt, hogy felvezető embereivel ígéretes pozícióból teheti meg az utolsó métereket.

A tavalyi Touron hat szakaszgyőzelemig jutott sprinter sikerességének záloga éppen a remek felvezetőkből és jól helyezkedő álló “Columbia-vonat” volt.

Többen abban látják a mostani sikertelenség okát, hogy az ellenfelek is kiismerték a taktikájukat és megbomlott ez a jól működő gépezet. George Hincapie eligazolt a BMC-be, Adam Hansen sérülése miatt már feladta a Tourt, míg Michael Rogers az összetettre koncentrál.

“Természetes, hogy nagy a nyomás - fejtegette a sikertelenség okait Mark Renshaw, Cavendish csapattársa - hat győzelem a tavalyi Tour-on, míg most az ötödik következik, és semmi. Kétszer ugyan már másodikok voltunk, de csak a győzelem számít.” Renshaw ugyanakkor nagyon optimistán nyilatkozott Cavendishről:

“Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Mark fog nyerni. Erős lábai, vannak mentálisan nagyon erős és olyan csapattársai vannak, mint Eisel vagy Martin, nem látom okát, hogy ne nyerjen.” Renshaw szavai Cavendish mai győzelmével nagyon is hamar igazolást nyertek.

Eredmények:

5. szakasz, Épernay - Montargis 187,5 km

1. Mark Cavendish (GBr) Team HTC - Columbia 4:30:50

2. Gerald Ciolek (Ger) Team Milram

3. Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Professional Cycling Team

4. Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Caisse d'Epargne

5. Thor Hushovd (Nor) Cervelo Test Team

6. Sébastien Turgot (Fra) Bbox Bouygues Telecom

7. Robbie Mcewen (Aus) Team Katusha

8. Alessandro Petacchi (Ita) Lampre-Farnese Vini

9. Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale

10. Tyler Farrar (USA) Garmin - Transitions

Összetett: (sárga trikó)

1. Fabian Cancellara (Swi) Team Saxo Bank 22:59:45

2. Geraint Thomas (GBr) Sky Professional Cycling Team + 23 mp

3. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team + 39 mp

4. Ryder Hesjedal (Can) Garmin - Transitions + 46 mp

5. Sylvain Chavanel (Fra) Quick Step + 01:01

6. Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank + 1:09

7. Thor Hushovd (Nor) Cervelo Test Team +1:19

8. Alexander Vinokourov (Kaz) Astana + 1:31

9. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana +1:40

10 .Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto + 1:42

13. Gyenisz Mencsov (Rus) Rabobank +1:49

18. Lance Armstrong (USA) RadioSchack +2:30

46. Carlos Sastre (Spa) Cervélo +3:19

47. Ivan Basso (Ita) Liquigas +3:20

Pontverseny (zöld trikó)

1. Thor Hushovd (Nor) Cervélo 102 pont

2. Geraint Thomas (GBr) Sky Professional 88 pont

3. Robbie McEwen (Aus) Team Katusha 81 pont

Hegyi pontverseny (pöttyös trikó)

1. Jerome Pineau (Fra) QuickStep 13 pont

2. Sylvyan Chavanel (Fra) QuickStep 8 pont

3. Rein Taaramae (Est) Cofidis 8 pont