Schleck nyert, Contador van nyeregben

2010.07.22. 19:00 Módosítva: 2010.07.22. 19:03

Hiába nyerte a királyetapot Schleck, nagyon valószínű: a Tour de France-ot Contador nyeri. Schleck próbálkozott támadással, de egyszerre értek a Tourmalet csúcsára.

A Tour királyetapjának legnagyobb kérdése az volt, vajon Schleck tud-e érdemi előnyt kiharcolni Contadorral szemben, vagy már most, az időfutam előtt eldől a sárga trikó sorsa. A célt az egyszer a már másik irányból megmászott Tourmalet tetején jelölték ki, de előtte egy negyedik és két első kategóriás hegyet is le kellett küzdeniük a kerékpárosoknak.

Schleck elszánta várta a startot, és támadást ígért: ”Csak egyetlen esélyem van támadni, és ez a Tourmalet. Kockáztani fogok, mindent meg kell próbálnom” - fogadkozott a nyolc másodperccel második helyen álló versenyző.

A szakasz azonban nem múlhatott el szökések nélkül. Öt kilométer sem telt el a távból, amikor összeállt a Burghardt (BMC), Boasson Hagen (Sky), Pauriol(Cofidis), Koren (Liquigas), Flecha (Sky), Minard (Cofidis), Perez (Euskaltel) csoport, és elpedálozott a mezőnytől.

Tizenöt kilométernél a mezőnyben bukott az összetett harmadik helyén álló Samuel Sanchez. Súlyosnak tűnt a sérülése, sokáig úgy látszott, hogy nem is folytatja, de végül visszaült a kerékpárjára. A hátránya azonban három perc felett volt. Ekkor újabb fejezettel bővült az idei Tour “bevárni-nem bevárni” képeskönyve. A mezőnyt éppen Contador vette rá a lassításra, bár a szökést indító Sastrét nem sikerült jobb belátásra bírnia.

Sanchez felzárkózott, de a boly ezután sem gyorsított. Boasson Hagen csoportja közel 10 perc előnybe került 50 kilométer alatt, és Sastre is 6 percnyire eltekert, mire az első hegy lábáig értek.

Sastre korábbi hegyi szakaszokon is próbálkozott szökéssel, de a végső emelkedőkön nem bizonyult elég erősnek. Úgy vélte, neki is a Tourmalet az utolsó lehetősége a szakaszgyőzelemre.

Sastre már másfél percnyire is megközelítette az élbolyt, de nem sikerült felzárkóznia. A 1474 méter magas Col de Soulor-t már az Astana vezetésével mászta meg a mezőny, egyre gyorsabb ütemben csökkentve az időkülönbséget. A csúcs közelében azonban egy pillanatra megtorpant mezőny, mert egy kecskenyáj tévedt az útra. A boly ekkor már csak 4 perc hátrányban volt.

A Tourmalet lábánál aztán utolérték Sastrét, és a Saxo-Bank csapata állt az élre, és kezdte kemény tempóban az emelkedőt. Cancellara majd Sörensen húzta Schlecket. A sebesség megszórta a bolyt, de a favoritok az élen maradtak. Tíz kilométerre a céltól Schleck robbantott, Contador azonban átvette a tempót, és ketten sorra utolérték a szökevényeket, míg a többi, összetettben álló egyre inkább lemaradt mögöttük.

Ez kedvezett Schlecknek, mert nemcsak Contador ellen küzdött, de arra is gondolnia kellett, hogy a mögötte állók, Mencsov és Sanchez jobbak az időfutamban. Schleck nem tudott többször iramot váltani, így Contador könnyedén követte. Négy kilométernél aztán visszatámadott a sárga trikós, de Schleck felküzdötte magát rá, innen pedig már együtt tekertek a célig. Contador nem hajrázott, átengedte a győzelmet Schlecknek. Harmadikként Joaquin Rodriguez kerekezett be, és érdekes módon a szakasz elején bukott Sanchez el tudott szakadni Mencsovtól, és szerzett újabb pár másodpercnyi előnyt.

A szombati időfutam még átrendezheti az első tíz helyezett sorrendjét, de Schlecknek jó esélye van megőriznie a második helyét, és Contadornak sincs mitől félnie.

A célban nagyon sportszerűen összeölelkeztek, Contador kacsintott riválisára, az arcát is megpaskolta. Schleck nem keseredett el, pedig a második győzelme után sem vezet.

Nagy meccs lesz Mencsov és Samuel Sanchez között a dobogóért. Az orosz csupán 21 másodperc hátrányban van, de papíron ő a jobb időfutam menő, ráadásul Sanchez meg is sérült a csütörtöki szakaszon.

Pénteken ismét a sprinterek lesznek fókuszban, két részhajrában és a célban gyűjthetnek pontokat. Hushovdnak nehéz lesz megvédenie a zöld trikót, mert a mezőnyhajrákban eddig rendre gyorsabb volt nála Petacchi.

A hegyek királya cím sorsa viszont már most eldőlt, mert a következő szakaszokon már nem rendeznek hegyi hajrát, így Anthony Charteau-nek már nem kell levetnie magáról a pöttyös trikót a párizsi célig.

Eredmények:
17. szakasz, Pau - Col du Tourmalet 174 km
1. Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank 5:03:29
2. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana
3. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha + 1:18
4. Ryder Hesjedal (Can) Garmin - Transitions + 1:27
5. Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi + 1:32
6. Denis Menchov (Rus) Rabobank + 1:40
7. Robert Gesink (Ned) Rabobank
8. Christopher Horner (USA) Team Radioshack + 1:45
9. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto + 1:48
10. Roman Kreuziger (Cze) Liquigas-Doimo + 2:14

Összetett: (sárga trikó)
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 83:32:39
2. Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank + 8 mp
3. Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi + 3:32
4. Gyenisz Mencsov (Rus) Rabobank + 3:53
5. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto + 5:27
6. Robert Gesink (Ned) Rabobank + 6:41
7. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha + 7:03
8. Ryder Hesjedal (Can) Garmin - Transitions + 9:18
9. Roman Kreuziger (Cze) Liquigas-Doimo + 10:12
10. Christopher Horner (USA) Team Radioshack + 10:37

Pontverseny (zöld trikó)
1. Thor Hushovd (Nor) Cervélo                                     191 pont               
2. Alessandro Petacchi  (Ita)    Lampre                  187 pont
3. Mark Cavendish (Gbr) Team HTC - Columbia    162 pont


Hegyi pontverseny (pöttyös trikó)
1. Anthony Charteau (Fra) Bbox            143 pont
2. Christophe Moreau (Fra) Caisse d'Epargne        128 pont
3. Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank        116 pont