Cavendish negyedszer nyert az idei Tour-on

2010.07.23. 19:39

Mezőnyhajrában dőlt el a Tour 18. szakasza. Az angol sprinter most is ellenállhatatlan volt, és a negyedik szakaszgyőzelmét szerezte. A zöld trikó nyolcadszor cserélt gazdát, most ismét Petacchi viseli.

Mezőnyhajrát ígért a szinte teljesen sík, majdnem 200 kilométeres 18. szakasz, így az ilyenkor megszokott koreográfia szerint alakult a csapatok taktikája. Az etap elején szabad utat kapott egy szökés, Matti Breschel, Daniel Oss, Benoit Vaugrenard és Jerome Pineau lépett meg.

Túl nagy előnyt azonban nem tudtak kiharcolni, a mezőny 2-3 percen belül tartotta őket. A boly élén a a zöld trikó átvételéért küzdő csapatok, a Lampre és a HTC-Columbia tekertek, hogy a végén helyzetbe hozzák Petacchit és Cavendisht. A kérdés csupán az volt, hogy mikor fogják meg az élen állókat. A szökevények közül végül Oss bírta a legtovább, tíz kilométert egyedül küzdött, de négy kilométernél őt is befogták.

A sprintben a Sky próbálta Boasson-Hagent jó pozícióba hozni, a Cervélo a legutolsó pillanatban hozta előre Hushovdot, a Lampre is jól helyezkedett, míg Cavendish ezúttal nem a felvezető emberei mögött jött, hanem kereste a szélányékot a többi sprinter mögött. A hajrát Petacchi nyitotta meg, de Cavendish simán lelépte őt, és nagy fölénnyel elsőként ért célba.

Hushovdnak nem jött össze a sprint, csupán a 14. lett, így elvesztette a zöld trikót, ami visszakerült Petacchira. Hushovd tíz ponttal a második, igen kicsi az esélye, hogy újra Petacchi elé kerüljön. A klasszikus mezőnyhajrákban nem szerepelt túl jól az idei Touron. Cavendish 16 pontos hátránya nem ledolgozhatatlan, de Petacchi megbízható formát mutat, nagyot kéne hibáznia, hogy elveszítse a trikót.

Szombaton az idei Tour egyetlen időfutamát rendezik. Contadornak nincs mitől tartania, biztosnak látszik az első helye. Schleck előnye is elég lehet Sanchezzel és Mencsovval szemben. A nagy csata az utóbbi kettő között várható a dobogóért.

Sastre szarkazmusa

A csütörtöki Tourmalet-i szakasz nemcsak a Contador és Schleck párharcáról szólt, de Sastre hiábavaló szökése és kritikus hangja is érdekességeket szolgáltatott a kerékpársport kedvelőinek. A 17. szakaszon Sastre korán megszökött a mezőnytől, éppen akkor, amikor Samuel Sanchez elesett. Contador ugyan megpróbálta rábírni, hogy vegyen vissza a tempóból, de Sastre hajthatatlan volt, és meglépett.

Az idei Tour-on sok vitát kiváltó kiváltó mikor, kit kell megvárni témázáshoz Sastre is hozzátette a magáét, szerinte a mezőny már túlságosan messzire megy azzal, amikor folyton a fair-play-re hivatkozik: “Ha így marad a helyzet, akkor elkényeztetett kölykök sportjává tesszük a kerékpározást” - bírálta élesen társait Sastre a cyclingnews.com-on

Sastre szökése végül kudarcba fulladt, erőtlen volt, és épphogy eljutott a Tourmalet lábáig, mikor utolérte a mezőny. Sastre előzetesen a szakaszgyőzelmet tűzte ki magának célul, de végül leszerepelve, 17 percet kapott az elsőktől. Sastrét nem érdekelték túlságosan a kritikus hangok: “Valakinek ez őrült nap volt, mások szimpla hülyeségnek tartották a szökésem, megint mások bátornak. Ami engem illet, egyszerűen csak jól éreztem magam a kerékpáron.”

18. szakasz, Salies-de-Béarn - Bordeaux 198 km

1. Mark Cavendish (GBr) Team HTC - Columbia 4:37:09

2. Julian Dean (NZl) Garmin - Transitions

3. Alessandro Petacchi (Ita) Lampre-Farnese Vini

4. Robbie McEwen (Aus) Team Katusha

5. Oscar Freire Gomez (Spa) Rabobank

6. Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Professional Cycling Team

7. Jurgen Roelandts (Bel) Omega Pharma-Lotto

8. Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Caisse d'Epargne

9. Grega Bole (Slo) Lampre-Farnese Vini

10. Ruben Perez Moreno (Spa) Euskaltel - Euskadi

Összetett: (sárga trikó)

1. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 83:32:39

2. Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank + 8 mp

3. Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) Euskaltel - Euskadi + 3:32

4. Gyenisz Mencsov (Rus) Rabobank + 3:53

5. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto + 5:27

6. Robert Gesink (Ned) Rabobank + 6:41

7. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha + 7:03

8. Ryder Hesjedal (Can) Garmin - Transitions + 9:18

9. Roman Kreuziger (Cze) Liquigas-Doimo + 10:12

10. Christopher Horner (USA) Team Radioshack + 10:37

Pontverseny (zöld trikó)

1. Alessandro Petacchi (Ita) Lampre 213 pont

2. Thor Hushovd (Nor) Cervélo 203 pont

3. Mark Cavendish (Gbr) Team HTC - Columbia 197 pont

Hegyi pontverseny (pöttyös trikó)

1. Anthony Charteau (Fra) Bbox 143 pont

2. Christophe Moreau (Fra) Caisse d'Epargne 128 pont

3. Andy Schleck (Lux) Team Saxo Bank 116 pont