Megműtötték a nagyot bukó Vinokurovot

2011.07.11. 13:35

A vasárnapi szakaszon nagyot bukó kazah Alekszandr Vinokurovot megoperálták egy párizsi kórházban.

Az Issoire és Saint-Flour közötti, több bukással tarkított 9. etapon az Asztana csapat első számú versenyzője járt a legrosszabbul, eltört a combcsontja, a helyszínről mentőphelikopterrel szállították kórházba.

Az idei francia körverseny első kilenc napján rengeteg volt a bukás, vasárnap a Vinokurov-féle balesetben 30-an voltak érintettek: a tavalyi Tour ötödik helyezettje, a belga Jurgen van den Broeck a lapockáját, az amerikai David Zabriskie a csuklóját, a szintén belga Fredrik Willems pedig a kulcscsontját törte el, s valamennyien feladták a viadalt.

A brit Bradley Wiggins pénteken törte el a kulcscsontját, s meg kellett műteni, amellett a Radioshack két élversenyzője, a szlovén Janez Brajkovic és az amerikai Chris Horner is komoly bukás miatt adta fel a viadalt.

A címvédő, háromszoros bajnok spanyol Alberto Contador szintén nem úszta meg baleset nélkül az idei Tourt, sőt az első szakaszon és a kilencediken is pórul járt, ám míg vasárnap nem szenvedett időhátrányt a legjobbakhoz képest, addig a nyitóetapon közel másfél percet kapott legnagyobb riválisaitól, a luxemburgi Andy Schlecktől és az ausztrál Cadel Evanstől.

Hétfőn szünnapot tartanak, kedden pedig az Aurillac és Carmaux közötti, 161 km-es szakasz vár a mezőnyre.