Megmondtam, két aranyért megyek

2012.02.27. 22:26

A csíkszeredai Novák Károly Eduárd háromszoros világbajnok a parakerékpárosok között, pályán, mezőnyben, időfutamban egyaránt sikeres. Legutóbbi érmét Los Angelesben nyerte a pályavilágbajnokságon. Hülyének nézték, amikor kerékpározni kezdett, azóta már profi klubot is alapított. A londoni paralimpiáról két aranyérmet akar hozni.

Harmadik világbajnoki címét szerezte Novák Károly Eduárd február közepén, Los Angelesben. 4000 méteres egyéni üldözéses versenyben a világcsúcstartó cseh Jirzi Jezeket verte, ráadásul az ezerméteres időfutamon még egyszer felállhatott a dobogóra, hamadik lett. A csíki kerékpáros nemcsak pályán sikeres, 2009-ben mezőnyversenyben, két évvel később időfutamban lett világbajnok.

Az országútizást jobban kedveli, de tudja, miért olyan jó az időfutamokban. „Inkább sprinteralkat vagyok, régen gyorskorcsolyáztam, onnan vannak ezek a kvalitások.”

DSC 0031

Gyorskorcsolyában is eredményes versenyző volt, 11-szeres román bajnok - négy országos csúcsot ma is ő tart - 1994-ben világbajnokságon 11. lett. Korcsolyás karrierjének egy 1996-os autóbaleset vetett véget, ezután amputálták jobb lábfejét.

A kerékpározásnál karbonprotézist használ, azt építik be a pedálklipsz aljába. „Elég könnyű és merev is, nincs mozgó része, hogy ne vesszen el az energia.”

A háromszoros világbajnokot Románia-szerte még kevesen ismerik, de Erdélyben azért tudják, kicsoda. „Elég színes ez az ország, de itt is mindent a futball ural, a többi sportágat elhanyagolták, már a torna sem a régi, és Londonban az érmek számán ez meg is fog látszani. Nagy támogatást én sem kapok, mindent magamnak kell megszereznem. A Los Angeles-i világbajnokságra is magam utaztam, nyernem kellett ahhoz, hogy a szövetség utólag kifizesse a költségeimet.”

„2001-ben kezdtem kerékpározni. Az emberek röhögtek rajtam, mikor felöltöztem biciklisruhába, mert itt ezen a vidéken addig csak a télisportok mentek” - számolt be a kezdetekről. Novák próbálkozása eredményes lett, pár évvel később kerékpároscsapatot alapított. A Tusnád Cycling Team már a kontinentális csapatok között versenyez, magyarországi profik is (Lengyel Tamás, Szeghalmi Bálint) megfordultak a klubban. A csíki hegyek kiváló edzőterepek, és az utak minőségével sincs gond.

DSC 0089

A pályaversenyekre csak külföldön tud specifikus edzéseket végezni, Csíkszeredán speciális görgőn, az ellenállást folyton változtató szimulátoron készült a vb-re. Három hetet az olaszországi Montichiariban edzett, egy olimpiai- és világbajnokok sorát nevelő olasz edzővel, Cristiano Valoppival. Az olasz országúti szakágban is dolgozott, többek között Mario Cippollinivel és Danilo Di Lucával. „A harminc világbajnoki aranyérem elég jó garanciának bizonyult számomra, de én is jól kezdtem nála, hoztam egyet én is neki.”

Novák a három hét alatt több mint ezer kilométert tekert pályán, mivel nincs szabadonfutó a kerékpáron, és rögzített az áttétel, ez körülbelül kétezer országúton megtett kilométerrel egyenértékű. „Nagyon lestrapált a napi közel száz kilométer, aki már pályázott, tudja, ez elég soknak számít.”

Novákék a Los Angeles-i vébének is úgy indultak neki, hogy csak egy felkészülési állomás a paralimpiára, eredményei jól mutatták, a helyes edzésmunkát végzett. A 4000 méteres üldözőverseny döntőjében a világcsúcstartó Jiri Jezeket közel három másodperccel verte, 4:47.927-et hajtva úgy, hogy az előfutamban a cseh még 1,6 másodperccel volt jobb. Az 1000 méteres számban is Novák volt jobb, de ott csak a harmadik helyen végzett, három tizeddel elmaradva a másodiktól. A vb-n nem születtek kimagasló időeredmények, egyöntetű vélemény, hogy nagyon nehéz volt a pálya. Novák szerint körülbelül négyezer méteren hat-hét másodperccel lassabb, mint a manchesteri vagy a londoni velodrom, mert szűkebbek a kanyarok. Azért még így is 50 kilométer per órás feletti átlagott tudott hajtani.

Jezekkel jól ismerik egymást, a Tusnád Cycling Teamben csapattársak is voltak. Novák szeretett volna létrehozni egy olyan hatfős kerékpároscsapatot is, ahol csak fogyatékkal élők versenyeznek, de végül elképzelését nem tudta megvalósítani.

A bringás évente három-négy alkalommal indul csak a fogyatékkal élők között, egyébként a profi csapatban teker az épekkel. Ott sem megy neki rosszul, a jegyzett Székely Körversenyen 30-ban is volt már úgy, hogy elsősorban csapatkapitányát segítette. Tavaly egy ötnapos lengyel versenyen lett összetettben hetedik.

A londoni paralimpián két számban áll rajthoz a csíki kerékpáros, az országúti egyéni időfutamban és pályán, a 4000 méteres egyéni üldözésesben indul. „A mezőnyversenyre nem tudnék felkészülni, és egyedül nehéz is követni, hogy mire kell reagálni a futamon, de megmondtam, én két aranyért megyek. Eddig minden jól alakult, bízom a jó eredményben, csak az isten adjon egészséget.”