Szőnyi Ferenc elstartolt a RAAM-on

2012.06.14. 00:01

Szőnyi Ferenc "Racemachine" magyar idő szerint este kilenc órakor elrajtolt Oceanside-ból a 3000 mérföldes (kb. 4800 kilométer) Race Across The America (RAAM) kerékpáros versenyen. A magyar ultrasportoló tíz nap alatt szeretné teljesíteni a távot. A verseny másik magyar résztvevője, Járvás Tamás is úton van.

A RAAM szóló versenyzői egyperces időkülönbséggel csütörtök délután rajtoltak el. Az első körülbelül hatvan kilométert egyedül kell teljesíteniük, csak ezután csatlakozhatnak a kisérőautók.

Szőnyi a jobbak között, tehát későn indult, míg Járvás Tamás a mezőny elején rajtolt.

"Az óceánparton még hűvös volt, de a parttól távolodva melegszik az idő, a kerékpárosok körülbelül 25 fokban tekernek jelenleg. Az első napra is körülbelül 500 kilométer megtételét tervezi Szőnyi. Nehéz körülmények lesznek, ezer méter körüli csúcsok és sivatag is vár rá" - tudtuk meg a Szőnyi csapatát vezető Pájtli Pétertől.

Szőnyi a múlt hét pénteken utazott ki az Egyesült Államokba. A szervezési előkészületeket a nyugati parton található, San Diego közelében lévő rajtvárosban Pájtli már korábban megkezdte, a tíznapos út, nemcsak a versenyzőt viseli meg, hanem az őt kisérő személyzetet is, mindent percre pontosan meg kell tervezniük, hogy a kerékpáros ne veszítsen időt, normális körülmények között tudjon pihenni, mindig elegendő frissítője legyen és a műszaki hibákat is elhárítsák.

A út során szükséges felszerelés és élelmiszer nagy részét kint vásárolták meg, a felszerelés java részét majd a verseny befutója után a keleti parton hagyják. A hagyományok szerint a szervezők ezt összegyűjtik, és a következő évben, az akkori indulók válogathatnak belőle a rajtnál.

Szőnyi speciális lánc nélküli kerékpárjával teljesíti a távot, az Egyesült Államokban is tesztelte, és finomított a beállításokon, és persze edzett is. "Egész bringabarát részeket is lehet találni, de azért nem Ausztria, mert itt a kerékpárutak nagy része a leállósávból lett kialakítva és ezerrel döngetnek az autók közben" - számolt be Pájtli.

A verseny szabályai szerint két autónak kell kisérni egy-egy versenyzőt, az egyik általában előre megy a segítőkkel, akik felderítik a terepet, kinézi a pihenőhelyet, vacsorát, reggelit készítenek és minden nélkülözhetetlen élelmiszert beszereznek. A másik autónak a versenyző mögött kell haladnia, hogy felhívják az autósok figyelmét, éjszaka pedig az utat is bevilágítja a kerékpáros előtt.

A táplálkozás minden ultratávú verseny kulcskérdése, Szőnyiék is jól felkészültek: "Az idei verseny a folyadékalapú táplálkozásról fog szólni, ezért sok laktózmentes tejes kakaóval, bébitápszerek, izotóniás italok kerülnek majd a napi menübe szabadon választható csokikkal, péksüteményekkel együtt. Persze lesz sok gyümölcs és zöldség is, hogy az emésztés is rendben legyen" - számolt be Pájtli.

A verseny favoritja a tavalyi győztes Christoph Strasser, legnagyobb ellenfele Gerhard Gulewich, ők várhatóan nyolc-kilenc nap alatt teljesíthetik a távot.