Mindenki a fia lehetne, féltávnál ő vezet

Az idei spanyol körversenyen összesen 13 hegyi, 6 sík szakasz van, egy egyenkénti és egy csapatidőfutam vár a mezőnyre, csupán 41 hegyen kell keresztülverekedniük magukat a három hét alatt. Elég durvának hangzik ezeket a napokat teljesíteni, főleg 40 km/h fölötti átlaggal, de nem a Vuelta nagyfaterjának számító örökifjú amerikainak Chris Hornernek. A velo.hu cikke.

Minden milliméter számít

Horner októberben lesz 42 éves és tavasz óta, egészen augusztusig nem versenyzett. Nem ideális felkészülés egy közel egyhónapos szenvedésre, amikor a legjobb bringásokat kell túllihegni a spanyol pusztákon és hágókon. Az olaszországi Tirreno-Adriaticón még topformában volt a Csirke, aztán jött egy brutális szakasz és egy rosszul választott áttétel, ami 5 hónapra pihenőpályára küldte az amerikait.

A verseny hatodik szakaszán sokak szerint minden határt átléptek a szervezők, amikor a 27%-os emelkedőn hatszor is felzavarták a mezőnyt, mindezt esőben. Ritka jelenet a ProTour világában, de sokan leszálltak és feltolták a kerékpárt. Csak a mezzsebbe rejtett papucs hiányzott, ami jó szolgálatot tett volna a meredeken. Hornernek viszont nem az erejével, hanem a kerékpárján található áttétellel akadtak problémái. Az esőben a bringások kénytelenek voltak a nyeregből kiállva megmászni a San Elpidio-i szörnyeteget, Horner pedig így a megszokottól eltérő stílusban, a testsúlyát az ülés mögé helyezve kapaszkodott felfelé. A túl nehéz áttétel ebben a helyzetben nagyon megterhelte a térdét, melyet a következő versenyén már egy komolyabb sérülés formájában mutatkozott meg. Ebből is látszik, ezek a versenyzők a végletekig kifejlesztett stílusban hajtanak, minden apró milliméter változás ugyanolyan bajt okozhat, mintha egy versenyautón feljebb állítanánk a terelőszárnyat.

Műtét, majd 5 hónap kihagyás következett, így a Tour de France-t is csak az ágyból nézhette, pedig élete nagy lehetősége előtt állt. Andy Schleck gyengélkedése közepette ő vezethette volna a Radioshack csapatát a világ legnagyobb bringaversenyén. A profi peloton rangidőse annak ellenére sem esett kétségbe, hogy év végén lejáró szerződése miatt muszáj volt bizonyítania, még odafér a fiatalok közé. Ki akarna eredmények nélkül szerződést adni egy nagypapakorú kerékpárversenyzőnek?

Horner lassú felépülés után Oregon környéki rezidenciáján edzegetett és teljesen a Vueltára kezdett készülni. Hiába rendezték nem messze tőle a Tour of California körversenyt, ő nem csak pedálozgatni akart a mezőnyben a Vuelta előtt, így inkább a magányos, de ultrakemény tréningeket választotta.

Túlkorosan is csak a nagyon meredeket szereti

„A California egy gyönyörű verseny, de nem elég a hegy. Ami van hegy, azon a mezőny 40-45-el is felrongyol. Nem elég hosszúak és meredekek az emelkedők. A hegytetőkre még 100 fős mezőnyök érnek fel, így itt csak utazgatni lehet. Nincs olyan szakasz, ami igazán megviseljen mindenkit. Nekem a 4-5 százalékos emelkedők nem fekszenek, azt szeretem, amikor igazán meredekké válik az út. 10% vagy még meredekebb, itt tudom érvényesíteni például a könnyű súlyomat is."

Érdekes szavak egy olyan korú embertől, aki normál esetben már csak a megyei szenior focimeccsen rúgná a bőrt. Hornert kitartása és akarata viszont a Vuelta élére repítette. Amikor a szakaszon átvette az összetettben élen állónak járó piros trikót, minden idők legidősebb GranTour-szakaszgyőztese lett. Ezt a rekordot idáig az olasz Pino Cerami tartotta, ki az 1963-as Touron nyert napot, akkor 5 hónappal volt fiatalabb Hornernél.

A kopasz öregúr a piros trikóban csak egy napot töltött, de miután elveszítette, azt nyilatkozta, vissza is fogja szerezni. Fogadkozni könnyű, betartani egy ilyen ígéretet nem az. A Vuelta első fele nem csak a rengeteg hegy és hegyi befutó miatt volt különösen nehéz, hanem mert a körversenyeken megszokott első pihenőnap általában a hetedik, nyolcadik szakasz után jön, viszont idén az első 10 etapot egyhuzamban kellett végignyomniuk. Ráadásul a legnehezebb nap jutott a tizedikre.

A versenyzőknek a hétfői 186.8 km-es etap utolsó 40 kilométerén egy első és egy kiemelt kategóriás hegyet kellett megmászniuk. A befutó az Alto de Hazallanas helyenként 18%-os emelkedőjén volt. A kisebb falakon kijelölt befutók után a mezőny és a közvélemény is azt várta, hogy kiderüljön, ki lehet az a 6-7 ember, akik a dobogóért küzdhetnek az idei Vueltán. Horner azonban megelőzte a kérdéseket és az utolsó 5 km-t egyedül teljesítette az élen, végül közel egyperces előnnyel nyerte a napot és visszavette a piros trikót. Stílusa ugyanolyan volt, mint a Tirrenon, a nyeregből kiállva nyüstölte a nagy áttételt a legmeredekebb részeken. Most nem fájt a térde és tönkreverte a riválisokat.

„Tisztában vagyok a korommal és azzal is, hogy gyakorlatilag bármelyik nap az utolsó lehet a versenyben. Bármikor jöhet egy olyan bukás vagy sérülés, ami után már nem lesz módom visszatérni a profi mezőnybe. Így minden nap rendkívül fontos számomra. Nem nehéz motivációt találni” – mondta az amerikai.

A RadioShack sportigazgatója, José Azevedo is bizakodva nyilatkozott. „Chris azok között van, akikből kikerülhet a Vuelta győztese. Ahogy közeledik a harmadik hét, úgy csökken annak a bolynak a létszáma és Chris még mindig ott van. Jó formát mutat” – mondta Azevedo, aki szerint elsősorban mentális kérdések döntöttek eddig. „Ilyen kevés versenynappal a lábában Chris szereplésében a kulcs a feje. A teljesítménye azt mutatja, hogy rendkívül elkötelezett a sport, az edzések mellett. Kiválóan tartja magát, igazi profi, aki képes úgy szenvedni és dolgozni, mint a fiatalok. Nagyon kevés ilyen versenyző van.”

Mitől ennyire jó mindig a Vuelta?

A Vuelta a legkisebb presztízsű 3 hetes körverseny, mely évről évre a legnagyobb izgalmakat is produkálja. Ennek több oka is van, de mindenképpen megemlítendő a fantasztikus útvonalválasztás és a rengeteg hegyi szakasz. A sportolókat viszont más tényezők is befolyásolják, erre világít rá Lengyel Tamás, a Tour de Hongrie korábbi összetett győztese:

„A legjobb körversenymenők még télen kiválasztják, melyik nagy körversenyre koncentrálnak. Ez nagyban függ az adott évi pályától, kinek mennyire fekszik a kijelölt útvonal, valamint a csapat érdekeitől. A Girónak és a Tournak is megvannak a maga felvezetőversenyei, mint a Giro del Trentino, ardenneki klasszikusok, a Dauphine vagy a svájci körverseny. Ezek a klasszikus felvezetőversenyek, ahol,  ha csak körülbelül is, de képet kaphatunk a menők állapotáról. A Giro és a Tour mindig konkrét célként lebeg a versenyzők szeme előtt, amire általában a szezonjukat építik, ebből következik, hogy ritkán éri meglepetés az embert. A Vuelta egészen más. A Vuelta a fiatal tehetségek első háromhetese, a Giro, Tour után duplázók versenye, ahol sokkal több tényezőt kell figyelembe venni, mint a másik két nagy GT-n. Sosem lehet biztosan tudni, ki mire készül. A Giro után ki mennyire képes újra formába lendülni, a Tour után ki mennyire képes kipihenni magát, esetleg megtartani a csúcsformáját. Van, aki a Tour után egyértelműen a világbajnokságra készül, a  spanyoloknál csak edzésképpen indul. Az elmúlt évek világbajnokai szinte kivétel nélkül a Vueltán jöttek formába. Rengeteg versenyzőnek ez az utolsó lehetősége, hogy mutasson valamit a szezonban, ne feledjük, év végén 3 nagy csapatnál is lehúzzák a rolót, legalább 70-80 sportolónak nincs még szerződése a következő szezonra."