Egy év után tudott újra nyerni a kerékpár világbajnoka

2013.09.05. 18:04

Jó időben indított hajrával a világbajnoki címvédő Philippe Gilbert nyerte a Vuelta a Espana 12. szakaszát. Az összetettben továbbra is Vincenzo Nibali vezet.

Gilbert közel egy évig, a tavalyi világbajnokság óta képtelen volt versenyt nyerni. Már a Vueltán is volt erre esélye, de Stybar a hetedik szakaszon néhány centiméterrel lehajrázta őt, ezért is fogadkozott, hogy amikor csak lehet próbálkozni fog.

A idei Vuelta nem sok esélyt ad a klasszikus sprintereknek az etapgyőzelmekre, a 12. szakasz lehetett volna az egyik, de a 164,2 kilométeres táv utolsó néhány száz métere emelkedett, így nem volt egyértelmű, hogy mezőnyhajrában dől el a verseny.

Az utolsó kilométerre még együtt fordult a boly, de az emelkedőn szétszakadtak a sorok, a sky-os Boasson Hagen robbantott először kétszáz méterre a céltól és látványos különbséget harcolt ki. Úgy tűnt, Gilbert későn indított, de a norvég elgörcsölte az utolsó ötven métert, a világbajnok így viszonylag könnyen lépett el mellette, és tisztán nyert.

A favoritok a mezőnnyel együtt érkeztek, így összetettben nincs jelentős változás.

Eredmények:

12. szakasz, Maella-Taragona 164,4 km
1. Philippe Gilbert (belga, BMC)     4:03:44     
2. Edvald Boasson Hagen (norvég, Sky)           
3. Maximiliano Ariel Richeze (argentin, Lampre)

Összetett:
1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana)    45:26:06    
2. Nicolas Roche (ír, Saxo-Tinkoff)   + 33 mp   
3. Alejandro Valverde  (spanyol, Movistar)  + 46 mp    
4. Christopher Horner (amerikai, RadioShack)          
5. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa)     + 2:33