Armstrongot felső szinten mosták tisztára?

2013.09.10. 15:55 Módosítva: 2013.09.10. 15:55

Egy kiszivárogtatott nyomozati anyag szerint a legfelsőbb szinten védték Lance Amstrongot, és Alberto Contador doppingügyét is megpróbálták elkenni. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) jelenlegi és korábbi elnökét is korrupcióval vádolják.

A tanúvallomásokon és tárgyi bizonyítékokon alapuló 54 oldalas dokumentumból a Velonews közölt kivonatot, a szöveg írói szerint bizonyított, hogy az UCI-t 1999 és 2005 között vezető Hein Verbruggent, majd utódját, a mai napig is elnök Pat McQuaidet megvesztegették.

A dokumentum állítja, a Tour de France-on pozitív doppingmintát adó Alberto Contador ügyét is megpróbálták eltussolni pénzért cserébe, ám ez nem sikerült, mert a média nagyon gyorsan ráharapott a klenbuterolos doppingsztorira.

Bizonyítékot találtak arra is, hogy Lance Armstrong kedvéért még a doppingszabályokat is megváltoztatták. A már visszavonult Armstrong 2008 második felében jelentette be, hogy versenyezne, ám a szabályok szerint ezután legalább hat hónapnak el kell telnie az első versenyéig, hogy addig újra bevonhassák a doppingellenőrzés rendszerébe. Armstrong ezzel szemben már januárban indulni akart az ausztrál Tour Down Underen, ami hat hónapon belül volt. McQuaid végül hozzájárult ehhez. Armstrong cserében elvállalta, hogy ingyen elindul a Tour of Irelandon, aminek szervezésében McQuaid rokonai és barátai is részt vettek, és anyagi hasznot húzhattak a kerékpáros jelenlétéből.

A nyomozati anyag megerősíti azt a már eddig sokszor elhangzó gyanút is, hogy Armstrongot valakinek védenie kellett az UCI-ból. A 1999-es Tour de France-on adott vizeletmintáiban egy évekkel később megismételt teszt EPO-t mutatott ki, a bíróságra kerülő ügyben azonban a kerékpárosnak adtak igazat: nem fogadták el a eredményeket, mert a mintákat nem megfelelően tárolták. A ügyben döntő jelentőségű, elvileg független szakvéleményt Emile Vrijman adta ki. A kiszivárogtatott anyag szerint őt Verbruggen kérte meg, hogy mossák tisztára Armstrongot, emiatt is álltak folyamatos kapcsolatban a kerékpáros ügyvédjeivel. A szoros együttműködést emailek is bizonyítják.

A két korábbi elnököt azzal is vádolják, hogy 250 ezer euró kenőpénzt kértek az egyik kerékpároscsapattól, hogy népszerűsítsék őket. Ezt az összeget végül nem fizették ki nekik.

A vizsgálatot végzők állításuk szerint McQuaidet is kikérdezték, és a korrupcióról szóló dokumentációt is eljuttatták hozzá, de az UCI-elnök nem kommentálta azt. Egyelőre azt sem tudni, milyen szervezet nyomozott a korrupciós ügyekben. Az UCI most leköszönő elnöke minden vádat visszautasított.