Kanyar vagy egy mondat hoz 81 századot?

2013.09.23. 13:54

A Omega Pharma-Quick Step megvédte világbajnoki címét a csapat időfutamban, de az utolsó pillanatig kiélezett volt a verseny, az Orica-GreenEdge 57 kilométernyi száguldás után 81 századmásodpercet kapott a firenzei kerékpár-világbajnokságon.

Először tavaly írták ki a klubcsapatoknak az időfutamot, az Omega most is esélyesként érkezett, hatfős csapatában csak egy helyen történt változás. A kulcsembernek számító Tony Martin remek formában érkezett, a már egyéni időfutam világbajnoki címet is szerző német a Touron is nyert időfutamot, míg a Vuelta a Espanán 175 kilométert nyomott le egyedül félelmetes tempóban. A többiekkel az az előnyük is megvolt Martinéknek, hogy címvédőként utoljára rajtolhattak el, így minden ellenfelük részidejével tisztában lehettek.

Az első ellenőrzőpontnál az Omega a papírformának megfelelően már vezetett is, 12 másodpercet adott a Tour csapatidőfutamát nyerő Oricának. A céltól 15 kilométerre azonban ez az előny elfogyott, már az ausztrálok vezetettek 1.45 másodperccel. A táv végére mindkét csapat hasonló feltételekkel fordult, a kezdő hatosokból már csak négy-négy kerékpáros tudta váltani egymást.

Az utolsó kilométereken szinte ugyanolyan tempóban haladt a két csapat, pillantról pillanatra változott, melyik áll az élen, a már célban várakozó oricások aggódva figyelték az órát. A GPS-es időbecslés pár száz méterre a céltól még kétmásodperces Omega-előnyt jelzett, de a célegyenesben nem tudott együtt maradni a négy bringás, nagy lett közöttük a távolság. Emiatt is vesztettek időt, de nagyon szűken, 81 századmásodperccel nyerni tudtak.

81 század döntött a kerékpár csapat időfutam vb-n

„A másodikok voltunk az utolsó időmérőnél, tudtuk, akár egy kanyarvétel is számíthat, ezért vállaltuk a kockázatot. Szerencsére tökéletesen ismertük a kanyarokat. Jól felkészültünk erre a napra, az egész csapat, beleértve az sportvezetőket, főleg az utolsó kilométerekre. Az időkülönbség úgy hatott ránk, mint egy ébresztőóra, talán lassan kezdtük, de megpróbáltuk fokozni a tempót. Fájt, de nagyon is kellett fájnia, de megcsináltuk, tartottuk a sebességet és nyertünk. Azt hiszem, a morálunkkal nyertünk a hajrában. Az utolsó néhány száz méteren Tom Steels sportigazgató mondta: gyerünk, gyerünk, adjatok ki mindent, világbajnokok lehettek. Azt hiszem, ez az adta motivációnkhoz az utolsó százalékokat, és mindezt a pedálokba nyomtuk. Néha egy mondat jelenti a különbséget" – nyilatkozta Tony Martin.

Az Orica és az Omega idei párharca most 1-1-re áll, a Tour de France negyedik szakaszán az ausztrálok nyertek nagyon szűken, csak egy másodperccel verték Martinékat.