Gyöngyi
9 °C
9 °C

Utrechtben lesz a Tour 2015-ös rajtja

2013.11.08. 10:51

 

A hollandiai Utrechtből startol a 2015-ös Tour de France - erősítette meg a francia kerékpáros körversenyt szervező cég. Ez lesz a hatodik alkalom, hogy Hollandiában kezdődik a világ legjelentősebb bringás viadala, ez rekord a maga nemében. Korábban 1954-ben, 1973-ban, 1978-ban, 1996-ban és 2010-ben volt itt a rajt.

Christian Prudhomme versenyigazgató a holland rádiónak elmondta: Utrecht már régóta szeretett volna otthont adni a Tour-nyitánynak, és most sikerült megállapodni. Sajtóértesülések szerint a helyi önkormányzat közel 10 millió euróval járul hozzá az eseményhez.

Érdekesség, hogy a másik két háromhetes körverseny, a Giro d'Italia és a Vuelta a Espana is rajtolt már Hollandiából, előbbi 2010-ben, utóbbi 2009-ben. Most is szó volt róla, hogy a 2015-ös Vuelta szintén innen indul, ám most a Tour élvezett elsőbbséget. A 2014-es francia körverseny az angliai Yorkshire-ben kezdődik, és a 2015-ös lesz az első alkalom, hogy egymás követő két Tour is Franciaországon kívül rajtol.