Lábak, kussoljatok, és csináljátok azt, amit mondok

Jens Voigt már akkor Tour de France-induló volt, amikor idei ellenfelei közül jó néhányan még biciklizni sem tudtak. A 42 éves német bringást óriási tisztelet övezi a mezőnyben és a közönség körében is. A csupaszív, a magát mindig kihajtó és váratlan támadásokra képes kerékpáros utolsó Tourját teljesítette, majd az augusztus 24-án véget érő USA Pro Challenge-en fejezte be végleg a profi versenyzést.

Voigt a Tour első szakaszán is megmutatta, mitől akkora klasszis: szökött és meg is szerezte a pöttyös trikót. Azután az utolsó etapon is méltóképpen búcsúzott. A Touron általában az a szokás, hogy az utolsó versenyüket teljesítő idősebb kerékpárosok a mezőny előtt gurulnak be Párizsban a Champs Elysées-re, hogy megkapják a szurkolók különtapsát. Voigtnak ez nem adatott meg, mert már éles verseny volt, mikor Párizsba ért a mezőny. Nem tehetett mást, csak amit már oly sokszor, óriási energiákat mozgósítva meglógott a bolytól, így néhány percig megmutatta magát.

„Ha elmész egy szökéssel, nyerhetsz is, meg nem is, de ha nem is mész el, biztosan nem győzöl"

– ez volt versenyzői hitvallása, és persze többször nem sikerültek a szökései, mint igen, de állhatatossága, és néhány nagy sikere – mint például két Tour de France-szakasz - miatt mégis mindenki emlékszik rá.

Ha Voigt megindul, menjetek vele ti is, mert az biztos jó

Egyszer viccesen megjegyezte, már nagyon nehéz dolga van, mert több csapatvezető ilyen taktikai tanácsot ad kerékpárosainak. 

Taktikai érzéke mellett azért is imádták, mert minden helyzetben higgadt tudott maradni, és a legnagyobb alázattal vállalta a vízhordó szerepét is, ha a csapat érdekei úgy kívánták. A végletekig ki tudta magát hajtani, de azt sosem tagadta, hogy mennyire szenved közben. Így született szállóigévé vált mondata is, amely jól érzékelteti az állóképességi sportolók örökös vívódását, a test és lélek vitáját. „Lábak, kussoljatok, és csináljátok azt, amit mondok." 

Ma már szinte nem is tud úgy versenyezni, hogy ne kiabálják rá, hogy „Shut up legs", de készültek már ilyen útfeliratok, és volt, aki már magára is tetováltatta Voigt jelmondatát.

Voigt még az egykori Német Demokratikus Köztársaságban, Grevesmühlenben született. Itt kezdett sportolni is, de 14 évesen a kerékpár mellett még atletizált is. Sokáig csak amatőrként versenyzett, négy évet egy sportszázadban is lehúzott, és csak 1997-ben kapta meg első profi szerződését.

Az első nagyobb sikereit már a francia Crédit Agricole-nál érte el, összesen húsz versenyt nyert, és 2001-ben a Touron sárga trikót is viselhette egy 150 kilométeres, szólóban megtett szökés után. Nagy korszaka már a CSC-ben és utódjában a Saxóban érte, ekkor dolgozott meg Carlos Sastre sárga trikójáét és segítette Giro-győzelemhez Ivan Bassót. A kora miatt is apafigurává vált kerékpáros mellett olyan sztárok nevelődtek ki, mint a Tour-győztes Andy Schleck. Tapasztalatlan versenyzőként szinte mindent Voigt mellett tanultak meg.

Voigt kedvenc versenye a háromszakaszos Critérium International volt, amelyet pályafutása során négyszer is megnyert, mert egészen kiválóan tudott időfutamot is menni. A Tour de France-on 17-szer indult el, ezzel Stuart O'Grady-vel és George Hincapie-vel együtt rekorderek, háromszor ugyan nem tudta befejezni a versenyt, de így is majdnem egy évet, 340 napot tekert a francia körversenyen.

A német bringás nem véletlenül lett az, akinek a szavára szinte mindenki hallgatott a mezőnyben, sportszerű cselekedeteivel is kivívta magának az elismerést.

A 2006-os Giro d'Italián Juan Manuel Garatéval volt szökésben, de meg sem kísérelte megnyerni a 19. szakaszt. „Végig hátul lógtam a szökevénycsoportban, nem érdemeltem meg a győzelmet, mert nem dolgoztam érte eleget. Csak akkor nyerhetsz, ha te vagy a legerősebb, nem lett volna szép, ha én nyerek" – mondta.

„Voigt sokat dolgozott a szökésben, és biztosan boldog lett volna a győzelemmel, de ő más értékeket mutatott fel, és ez tiszteletet érdemel. Nagyon szép gesztussal élt, és ez jót tesz a kerékpárnak. Sosem felejtem el, mit tett. Igazi bajnok és nagyszerű személyiség" – mondta róla Garate.

A német kerékpáros etikáját látva még el is hihetjük neki, hogy sosem doppingolt. Megbukni legalábbis egyetlen ellenőrzésen sem bukott meg, és mindig is tagadta, hogy tiltott szerrel élt volna. Egykori csapattársa, az Armstrong-ügyben is valló Tyler Hamilton egészen máshogy emlékszik erre.

Nemcsak ellenfeleit, a rajongóit is lenyűgözte, nyitott és készséges volt minden megkeresésre, edzéstippeket, szerelési tanácsokat is adott az amatőr bringásoknak. 2005-ben egy látássérült kívánságát teljesítette, amikor egy versenytandemre ült fel vele, később aztán a férfit és feleségét még karácsonyra is meghívta.

Az utolsó Tour-befutója után Voigt magába mélyedve üldögélt az út szélén, tudta, hogy már soha többé nem hallja az éljenzést, amelyet a Champs-Elysées-en kapott.

„Kavarognak bennem az érzések, mert tudom, hogy a szenvedésnek vége, nincs több ijesztő lejtőzés és fájdalom a kerékpározástól. De meg is vagyok ijedve, hogy mit hoz a jövő. Új nyomás van rajtam, mert családom, hat gyerekem van, akiket etetnem kell."

A bringáson már eddig is sok barátja csodálkozott, míg mások edzéseik után leginkább csak pihennek, Voigt a gyereknevelésből is kivette a részét. „Amikor hazaérek az edzésből, és a stoplim kopog a garázsban, azonnal rohannak hozzám a gyerekek, és már mondják is, mit akarnak tőled. Apu, menjünk sétálni Linda kutyával, nem, inkább horgászni akarok, nem, a Barbie-babámmal akarok játszani veled. És akkor azt kell mondjam: apu lezuhanyozhat gyorsan, és ehet egy kicsit? Erre ők: oké, de csak gyorsan" – nyilatkozta Voigt, aki egyszer viccesen azt is megjegyezte, hogy a családi hierarchiában ő csak a kutya után következik.

Voigt talán még egy szezont elbírt volna, de azt mondta maga akart dönteni a sorsáról, nem szerette volna hallani, hogy már nincs szükség rá, inkább ereje teljében, magából mindent kiadva fejezi be.

Az USA Pro Challange-en meg is mutatta, miért ő Jens Voigt. A negyedik szakaszt végig szökésben töltötte, majd 40 kilométernyi szólózás után a céltól mindössze csak 900 méterre fogták meg. Minden bizonnyal örült volna egy győzelemnek, de ezúttal is önironikus filozófiájával élt. „Talán jobb, hogy utolértek, hiszen az egész életem erről szól, negyven szökésből jó, ha egy működik."

Az utolsó szakaszon is mindent kiadott magából, sokáig szökésben volt, de nem tudta megnyerni, csak a legagresszívebb kerékpárosnak járó különdíjjal vigasztalódhatott.

Már meg is van a terve, hogy mit csinál a közeljövőben. „Egy nagy láncot rakok a bringámra, lelakatolom, és nézem, hogy nőnek rajta a pókhálók. Később azért biciklizhetek, de nem fogok többet szenvedni. Nem megyek öt órákat, inkább csak egyet könnyedén a napfényben, és elgurulok a legközelebbi fagyizóig."