Vuelta: mozdulatlanná dermedt a bringás bukása után

2014.09.12. 17:46

Mozdulatlanná dermedve maradt a földön Dario Cataldo egy bukás után a Vuelta a Espana 19. szakaszán. A szakaszt a jól időzítő Adam Hansen nyerte szökésből.

A Salvaterra de Miño és Cangas de Morrazo közötti 180,5 kilométer hullámos terepén két második kategóriás csúcs volt alkalmas arra, hogy komolyan megszórja a mezőnyt. Meglepetésre mégsem ezek, hanem jóval kisebb emelkedő volt döntő.

A céltól 15 kilométerre lévő csúcsot még a sprinterek csapatai is kibírták, de nem tudták a hajráig vezetni kapitányaikat. Egy a cél közelében lévő dombocskán Adam Hansen indított sikeres támadást, és öt másodperct meg tudott őrizni előnyéből a sorozatban 12. háromhetesén induló ausztrál. Második helyen John Degenkolb hajrázott, harmadik Filippo Pozzato lett. Az összetettben Alberto Contador vezet Chris Froome előtt.

Cataldo mozdulatlan maradt a bukás után

Az utolsó lejtmenetben a sky-os Dario Cataldo szenvedett ijesztő balesetet, egy kanyarban sodródott ki, majd mozdulatlanul feküdt. Úgy tűnt, az eszméletét is elveszített, de a hírek szerint a sokk ellenére folytatni tudta a versenyt.