Árpád
3 °C
12 °C

Mocskosul taktikáztak, beintett a bringás sztár

2014.11.05. 11:46

Sven Nyst egy mocskos trükkel akadályozták meg abban, hogy megnyerje a Koppenbergcrosst. A győzelemért hajrázott, de egy lekörözött versenyző lezárta előtte az utat. A csalót megbüntették, de ez már semmit sem számított.

A belga Sven Nys a ciklokrossz halhatatlanja, mindent megnyert már, amit lehetett, a Koppenbergcrosson már a tizedik győzelmére készült szombaton. A belgiumi versenyt az egyik legnehezebbnek tartják, az országúti Tour of Flandersből ismert kockaköves szakaszokon is tekernek a bringások.

Nysnek az utolsó pillanatig volt esélye, hogy nyerjen, de a célegyenesben szabálytalanul megakadályozták ebben. Nys Wout Van Aerttel szakadt el a mezőnytől, ők hajrázhattak volna, de Van Aert csapattársa, a lekörözött Jan Denuwelaere ravaszul lezárta az utat Nys előtt. A kilencszeres bajnok látványosan be is intett neki, és talán túl hamar fel is adta a sprintet, és csak második lett.

Denuwelaere-nek semmi keresnivalója nem volt már a pályán, a lekörözött versenyzőknek ki kell állniuk. Egy versenybíró azt mondta, hogy már a lekörözés előtt kiszólították, síppal és integetéssel is jelezték neki, hogy álljon ki, de ennek ellenére tovább tekert.

„Nem tudtam, úgy sprintelni, ahogy szerettem volna. Hirtelen az utolsó kanyarban tűnt fel Van Aert csapattársa, és így elvesztettem a kerekét. Próbáltam visszazárni, de már reménytelen volt. Azt hiszem, Jan felfogta a közönség reakcióiból, hogy jövünk, így ki kellett volna állnia oldalra, de továbbment. Ez sértő. De megemelem a kalapom Van Aert előtt. Szerettem volna sportszerű körülmények között sprintelni ellene, nagyon kár, hogy egy ilyen nagyszerű verseny így végződött" – nyilatkozta később Nys.

Nyst az sem vigasztalhatta, hogy Denuwelaere száz svájci frankos büntetést kapott, mert figyelmen kívül hagyta a versenybírók jelzését, száz eurót pedig csapattársa jogosulatlan segítéséért fizethetett.

A felháborodott Nys kedden már békülékeny volt, mivel Denuwelaere elnézést kért, Twitterén megvédte sportszerűtlen ellenfelét, és reméli, hogy a következő futamokon senki sem fogja kifütyülni a Koppenbergcross miatt.