Nándor
7 °C
23 °C

A fantasztikus egyórás csúcs után elkezdődött a csalózás

2015.06.09. 10:10

Bradley Wiggins vasárnap új világrekordot állított fel az egyórás kerékpározásban, de máris kétségbevonták sikerét. A korábbi csúcstartó edzője szerint Wiggins szabálytalan kerékpárt használt a rekordnál.

Wiggins Alex Dowsett rekordját több mint másfél kilométerrel szárnyalta túl, 54,526 kilométer az új hivatalos világcsúcs, amihez maga Dowsett is gratulált.

Edzője, Steve Collins viszont már nem volt ilyen sportszerű, azt állítja, hogy a Wiggins Pinarello kerékpárja, amelyen a kormányt 3D-nyomtatással készítették nem felelt meg a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) előírásainak, ezen felül pedig Wigggins még illegális támogatást is kapott a Brit Kerékpáros Szövetségtől a rekord felállításához, írja a Telegraph.

Collins azzal érvelt, hogy csak olyan kerékpárral lehet hivatalos csúcsot dönteni, amely mindenki számára hozzáférhető, és ez a feltétel már a speciálisan Wigginsnek készült kormánnyal megdőlt. Dowsett edzője azt is kifogásolta, hogy Shane Sutton a Brit Kerékpáros Szövetség technikai igazgatója is segítette Wigginst a rekordnál. A szövetség Collinst azzal szerelte le, hogy amikor Dowsett döntötte meg a rekordot, a manchesteri pályán ők adták a technikai támogatást. Wiggins kerékpárjáról azt mondták, hogy az UCI-nak kell hitelesítenie.