Előd
7 °C
16 °C

Contador és Froome összefogott, megy a kigolyózás?

2015.07.06. 13:18

Már a Tour de France második szakaszán olyan események történtek, amelyek meghatározhatják akár a verseny végkimenetelét. Alberto Contador és Chris Froome ideiglenes szövetsége máris nehéz helyzetbe hozta a nagy négyes másik két tagját.

A Tour második etapja papíron nem tűnt nehéznek, legalábbis a vonalvezetése, Hollandia partvidékén nehéz hegyeket találni, de amitől mindenki félt, bekövetkezett. A tenger felől fújó oldalszél szétszedte a mezőnyt.

A Tinkoff-Saxo és a Sky már a szakasz első felében meglepte iramváltásával a mezőnyt, de ekkor még összezártak a bringások. Az táv utolsó harmadában aztán már nem volt menekvés az egyre viharosabbá, esőssé váló időben. A favoritok közül Nairo Quintana (Movistar) és Vincenzo Nibali (Astana) is leszakadt. Minden erőt mozgosítottak, hogy visszadolgozzák magukat az élcsoportra, de nem volt elég erő hátul, és Nibali még egy defektet is kapott.

Elöl Contadorék dolgoztak, van ebben rutinjuk, két évvel ezelőtt szintén egy szeles szakaszon lepték meg többek között Froome-ot is. Most a két favorit összedolgozott. Froome azt nyilatkozta, még szakasz közben beszélt Contadorrral, hogy együtt előnyt tudnak szerezni riválisaikkal szemben. Ebbe a szövetségbe Tejay Van Garderent (BMC) is bevették, de Contador a szakasz után mégis elégedetlenkedett. A spanyol szerint a BMC és a Sky nem dolgozott eleget, úgy vélte, hogy sokkal nagyobb előnyt össze lehetett volna hozni egy ilyen helyzetből.

Ez a helyzet azért nem olyan rossz így sem, két favorit átírhatja előre tervezett taktikáját. Az összetettben legjobban most Froome áll, a sárga trikót Fabian Cancellárától 48 másodpercet kapott. Contador 12 másopderccel, Nibali 1 perc 21 másopderccel,  Quintana 1 perc 39 másodperccel áll mögötte.

A Tour már két nap alatt elég sok izgalmat hozott, és ez így is maradhat. Szinte napról napra köttethetnek új szövetségek, hogy a legjobbak kigolyózzák egymást.