Tour: Froome a Kannibál nyomában

2015.07.26. 20:24

André Greipel nyerte mezőnyhajrában a Tour de France utolsó szakaszát. Chris Froome második összetett győzelmét szerezte meg egy nagyon erős csapat támogatásával.

A Touron már minden eldőlt az utolsó szakasz előtt, már csak a sprinterek küzdhettek a Champs Élysées-en a szakaszgyőzelemért. Az etap esős időben indult, nem is igen erőlködött a mezőny, a győztesek szokásos pezsgőivása nem maradhatott el. Csak Párizsban lódultak meg a kerékpárosok, nagyon ritkán ér haza szökés az utolsó etapon, de néhányan próbálkoztak most is. Nelson Oliveira (Lampre), Florian Vachon (Bretagne), és Kenneth Vanbilsen (Cofidis) fél percet is összeszedett, de a mezőny fegyelmezetten befogta őket. 

A hajrát Alexander Kristoff kezdte meg nagyon jó pozícióból, hosszú sprintet nyitott, de valószínűleg túl korán. André Greipel jó ütemben bújt ki a sorból, és megint megmutatta,

idén ő legdinamikusabb, simán legyorsulta Kristoffot, és ezzel negyedik szakaszgyőzelmét szerezte ezen a Touron.

Froome másodszor is sárga trikóban

A Tour négy topfavorittal indult, de Froome, Nairo Quintana, Vincenzo Nibali és Alberto Contador közül csak az előbbi kettő állhatott dobogóra. Froome már az első héten kedvező helyzetbe került, az oldalszeles második szakaszon riválisai időt veszítettek, majd az első hegyi szakaszon mindenkit sokkolt, akkor különbséggel nyerte a tizedik etapon. Ezután jóformán csak védekeznie kellett a Sky kerékpárosának, aki technikailag is sokat fejlődött, a macskaköves részeken és lejtmenetekben is bárkivel felvette a versenyt. A formája ugyan kicsit hanyatlott az utolsó napokra, de a bombaerős csapata mindig átsegítette a nehézségeken. A Sky nagyon jól osztotta be a segítőket, hol Gerraint Thomas, hol Poels Wouter, hol Richie Porte vitte a tempót az emelkedőkön. Olykor egy-egy szakaszt be is áldoztak, hogy rá tudjanak pihenni a következőre.

A Movistarnak sikerült bebizonyítania azt, hogy két kapitánnyal is tud hatékony lenni egy csapat. Az utolsó két hegyi szakaszokon egyértelműen irányították a versenyt, Alejandro Valverde és Quintana támadásai apasztották a Sky és Froome erejét. Ahhoz azonban már kevesek voltak, hogy meg is rogyasszák a sárga trikóst. Quintana az első hetet sajnálhatja igazán, még szorosabb lehetett volna a verseny, ha nem három perc feletti különbséggel érkezik meg az Alpokba. Másodszor lett második a Touron, és az sem nagyon vigasztalhatja, hogy a 25 év alattiak között ismét nyert 2013 után. Valverde harmadik helye parádés, a 35 éves kerékpáros élete egyik legnagyobb eredményét érte el, pedig nem kevés győzelmet szerzett már karrierje során. Eddig mindig történt vele valami a Touron, képtelen volt konzisztensen végighajtani három hetet. Idén azonban bombaformában volt, és ez harmadik helyet ért, amit az Alpe d'Huez-en zokogva vett tudomásul.

A címvédő Vincenzo Nibali akár fel is adhatta volna a Tourt, olyan rosszul alakult neki az első fele, de az utolsó hétre látványosan feljavult és nagy kedvvel versenyzett, az összetett negyedik helye így bravúrnak tekinthető.

Az egyedül hagyott vagány megint zöldben

A pontversenyt és vele a zöld trikót Peter Sagan nyerte, pedig éppen a szlovák bringás kárára változtatták meg kicsit a szervezők a részhajrák és a szakaszgyőzelmek pontozását. Sagan amellett, hogy remekül sprintel, sokoldalú versenyző, a rövidebb emelkedőkön sem lehet zavarba hozni, a kemény terepen is képes az élbollyal tekerni. A klasszikus sprinterektől eltérően többször marad az élen, és bevállalósan szökik is. Az idei útvonal erre rengeteg lehetőséget adott neki. Sagan idén egyetlen szakaszt sem nyert, de hat dobogós helyet szerzett, nagy fölénnyel nyerte a pontversenyt úgy, hogy a Tinkoff-Saxótól nem kapott igazán támogatást. Sőt Sagan is alázatosan támogatta Alberto Contadort.

Froome lemásolta Eddy Merckx dupláját

A pöttyös trikót és hegyek királya címet Chris Froome szerezte meg, utoljára 1970-ban volt arra példa, hogy a Tour végén a pöttyös és a sárga trikó is ugyanazé a versenyzőé legyen, ki más, mint Eddy Merckx csinálta meg akkor ezt a bravúrt. A  pöttyösért igazán az Alpokban indult nagy csata, Jouquim Rodriguez és Romain Bardet gyűjtögette a pontokat a hegyeken. A huszadik szakasz azonban kiradírozta őket a élről. A Movistar támadása szétzilálta a mezőnyt, ők nem tudtak az élen maradni. Froome-nak eleve sok pontja volt, hegyi befutót is nyert korábban, és az akciók miatt muszáj volt mindig az elsők között teljesítenie a csúcsokat.