A győzelem kapujában csapta el a bringást a közvetítőmotor

2015.08.02. 13:26

Újabb furcsa baleset hozott bizarr jeleneteket a Clásica San Sebastián kerékpárversenyen, amin a győzelemért hajtó belga Greg van Avermaetet egy közvetítőmotor ütött el a győzelemtől, majd a végső befutónál győztes versenyzőnek úgy kellett megmondani, hogy ő nyerte a versenyt.

A BMC belga versenyzője, Van Avermaet az utolsó hegyen támadásba lendült a Clásica San Sebastiánon, merthogy az emelkedő hét kilométerrel a cél előtt ért véget, vagyis onnan biztonsággal hazaért volna, de azzal nem számolt, hogy a versenytársak mellett egy közvetítőmotorral is meg kell majd küzdenie.

A motoros pont a hegyen akarta kielőzni a bringást, de összeakadtak, majd a motor két emberrel rádőlt a versenyzőre. Van Avermaet nem szenvedett súlyos sérülést, de a kerékpárja eltört, így hiába vezetett, ki kellett állnia az élről.

Greg van Avermaetet egy közvetítőmotor ütött el

Természetesen nem volt feldobva a dologtól, ő és a csapatfőnök Yvon Ledanois is kikelt magából.

Azzal viszont, hogy feladta a versenyt, egy további kisebb zavart okozott, ugyanis a hegyen szintén ellépő Adam Yates nem tudott arról, hogy a belga kiszállt, így a második hely biztos tudatában gurult át a célvonalon. A győzelméről csak méterekkel a cél után értesült, úgy szóltak neki külön, hogy ő nyert, ekkor kezdett el csak örülni az Orica-GreenEdge versenyzője.

Van Avermaet a verseny után külön gratulált a motorosnak és a verseny szervezőinek is, amiért megfosztották a győzelemtől.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport