TdH: sárga trikót ért a 140 kilométeres szökés a hőségben

2015.08.06. 20:43

A Balatonföldvár és Kecskemét közötti 200 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. Az etapot egy sikeres szökés végén a szlovák Marek Caneky nyerte, a több mint 140 kilométeren át szökésben lévő Lovassy Krisztián a hajrára elkészült erejével és a mezőnyben ért célba.

Siófokot elhagyva, rögtön az éles rajt után akciózni kezdett a mezőny, az első komolyabb támadásban, húsz kilométer után Lovassy Krisztián is benne volt, londoni olimpikonunk az osztrák Kuennel  szerzett némi előnyt, olvasható a verseny hírlevelében.

A következő kilométereken hatan is felzárkóztak melléjük, így alakult ki a nap szökése, benne nyolc fő: James Early (Team Stölting), Marko Danilovics (Szerbia), Rolly Weaver (Equipe CMI), Marek Canecky (Amplatz-BMC), Andi Bajc (Amplatz-BMC), Maximilian Kuen (Amplatz-BMC) Lovassy Krisztián (Differdange-Losch) és Tom Thill (Differdange-Losch). A felsorolásból is kitűnik, hogy az osztrák Amplatz-BMC létszámfölényben volt a szökevények között, végül el is érte célját: megszerezte a szakaszgyőzelmet és ezzel együtt a sárga trikót is.

Fotó: Vanik Zoltán

A nyolc bringás igen hosszú időn keresztül dacolt a hőséggel és az üldözőkkel, sajnos harminc kilométerre a befutótól hárman is leszakadtak közülük, köztük volt az erejével elkészülő Lovassy Krisztián is.

Az élen haladó ötös a hajrában még növelni is tudta előnyét, végül a szlovák Marek Caneky sprintelt a legjobban, aki ezzel az összetettben is átvette a vezetést.

„A szerdai etap nem sikerült valami jól, így ezúttal mindenképpen szerettem volna elöl végezni. Sikerült belekerülnöm a szökésbe, aztán sikerült megnyerni a szakaszt is. Ez azonban nem alakulhatott volna így a csapattársaim nélkül, akik rengeteget dolgoztak értem. Megszereztük a sárga trikót, amelyet szeretnénk is megtartani a verseny végéig! – nyilatkozta a kecskeméti szakaszgyőztes, aki Kusztor Péter csapattársa. Ez pedig nem túl jó előjel, hiszen ilyen esetben a csapat a sárga trikósért dolgozik – nem pedig a magyar olimpikonért. Az is igaz, hogy a szombati királyetapon, a Kékes meredek emelkedőin már Kusztor Péter kezében lesz a saját sorsa, az összetettben ő áll a legjobban a mieink közül, a hátránya 2:40 perc, ami nem behozhatatlan.

Fotó: Vanik Zoltán

A legjobb hegyimenőnek járó piros trikót továbbra is a norvég Hafsaas viselheti, míg a pontversenyben Caneky vette át a vezetést, így övé a sárga mellett a zöld trikó is. A legjobb 23 évnél fiatalabb bringást illető fehér mez új gazdára talált, a pénteki etapon a holland Dekker viselheti majd.

Péntek délelőtt a karaván autóval megy át Kecskemétről a rajt helyszínére, a viadal kora délután, 14 órakor az Abony és Karcag közötti 136 kilométeres szakasszal folytatódik.

Eredmények:

2. szakasz, Balatonföldvár–Kecskemét (200 km):
1. Marek Caneky (szlovák, BMC-Amplatz) 3:54:49
2. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) azonos idővel
3. Maximilian Kuen (osztrák, BMC-Amplatz) 11 másodperc hátrány
4. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 55 mp h.
5. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 57 mp h.
6. Adrian Gjolberg (norvég, Team Fixit.no) 2:05 perc h.
7. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) a. i.
8. Stefan Stefanovics (Szerbia) 2:13 p h.
9. Sjors Dekker (holland, West-Frisia) 2:15 p h.
10. Marc Villanova (spanyol, Start-Massi) 2:56 p h.
17. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) 3:19 p h.

Összetett:
1. Marek Caneky (szlovák, BMC-Amplatz) 6:16:45
2. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 7 mp h.
3. Maximilian Kuen (osztrák, BMC-Amplatz) 19 mp h.
4. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 1:08 p h.
5. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:10 p h.
6. Maros Kovac (szlovák, Dukla Trencin) 2:08 p h.
7. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 2:18 p h.
8. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) 2:21 p h.
9. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:24 p. h.
10. Sjors Dekker (holland, West-Frisia) 2:27 p h.
13. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 2:40 p. h.
18. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:31 p h.