Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Bringás adrenalinkáosz, amit mindenki élvez

20151122 Vuelta CX 0826
2015.11.24. 00:57
Télen megfagynának a bringások az országúti versenyeken, de erre is találtak megoldást. Még egy óráig sem tart a ciklokrossz, ám az intenzitása verhetetlen. A terepbiciklizés nemcsak az erőről szól, folyamatos agymunka és stressz. Ezt már tapasztalatból is tudjuk.

Most kell meghajtani, ha eléggé felgyorsulok, talán felvisz a lendület a töltésre. Nem, hiába minden törekvés, egy méterrel a domb teteje előtt megállok, már nem bírom átforgatni a pedált. Mögöttem még legalább húszan küzdik fel a gépüket, a profik tekerve, mások tolva. A fű vizes, és egyre csak dagasztjuk a sarat, a sima talpú cipőben még sokkal keményebb a felfelé. Sokan segítenek is másoknak, de a töltés tetején elfogy a bajtársiasság, onnantól tekerünk, mintha nem jönne holnap.

Az a jófajta teljesítménysport, ami az önkínzási faktor mellett a jótékony stressz miatt hihetetlenül élvezetes. A ciklokrossz, vagy kevésbé izgalmas nevén terepkerékpár ilyen. Nincs őrült tempó, veszélyes lejtőzés, mégis végig dübörög az emberben az adrenalin, és a pulzusa valahol 180 és 200 között ver. A ciklokrossz nagyon gonosz sport, igazából arra megy rá, hogy elvegye az ember kedvét a bringázástól, meg is mutatjuk, hogyan próbálja ezt elérni. Eléggé sikertelenül.

A pályán előfordulhatnak rövidebb aszfaltozott szakaszok, viszont többnyire egy keréknyomnyi ösvényen, füvön, esetleg sárban zajlik a futam, de az sem ritka, hogy egy húsz-harminc centi magas palánk állja az utunkat, és ez nem a szervezők hanyagsága: a cél az, hogy felkapjuk a bringát, és átemeljük rajta, de van, akinek a deszka átugrása sem probléma.

Egy másik trükk, hogy a pályát teleszórják éles, egymásba érő, szinte önmagába forduló, ösvényen vezetett kanyarokkal, amelyekben lehetetlen gyorsan menni, utánuk pedig döglesztő kigyorsítani. 

A ciklokrosszban nem kell hegyet mászni, de párméteres szintemelkedésekről, szánkódombokból is könnyen bebizonyítja, hogy szinte leküzdhetetlenek a nyeregben.

A terepkerékpárban rengeteget lehet nyerni a gyors fel- és leszállással, akár futókerékpározásnak is lehetne nevezni a sportágat. Sokszor gyorsabban lehet a bringát vállra kapva vagy tolva haladni, mint tekerve.

Természetesen szükség van az erőnlétre, de messze nem minden, hiszen a technika legalább annyira fontos. Sokszor visszafordító után kell nekimenni egy meredekebb emelkedőnek, és ilyenkor egyáltalán nem mindegy, milyen a kezdősebességünk. Egy futamban az agyunk is annyit kattog, mint a váltónk, egyetlen kényelmes pillanata sincs a krosszozásnak, szinte lehetetlen megtalálni az ideális áttételt. Vagy mire megvan, már szállhatunk is le a bringáról, és mikor visszaugrunk, akkor vesszük észre, hogy képtelenek vagyunk gyorsan lendületbe hozni magunkat. Folyamatosan stresszben és döntéskényszerben vagyunk.

Sokat elárul erről a bringaversenyről, hogy a szezonja október és február között van, amikor a többség legkevésbé vágyik a nyeregbe. Pont a hideg miatt találták ki az akadályokat. Ha folyamatosan nagy terhelés alatt van a bringás, elég hőt fejleszt magában, esélye sincs dideregni, az ugrándozásban kimelegszik, mint Micimackó.

Sok országúti kerékpáros kiegészítőnek tartja a ciklokrosszt, de néhány országban, mint például Belgiumban, igazi kultusza van, ennek a szakágnak is megvannak a profi specialistái. A nem igazolt versenyzők sokáig ki sem próbálhatták magukat a rendszerint dagonyázássá is fajuló szakágban, ahol nyakig sarasan, gyermeki boldogsággal lehet befejezni egy futamot, de most már itthon is vannak olyan versenyek, mint például a Kőbánya Bringapark Kupa, ahol bárki elindulhat.

„Nem ciklokrosszgéppel álltam rajthoz, hanem hagyományos hegyikerékpárral. Sokat megyek terepen, már csak a downhill miatt is, de ötletem sem volt, hogy mire számíthatok a futamon. Hátulról rajtoltam, nehogy elrontsam mások szórakozását, pedig itt még azt sem tudtam, milyen hosszú lesz a futam. Vagyis igazából senki sem. Ebben a szakágban a futamok hosszát az első kör hossza határozza meg,  a talajviszonyok, és az időjárás által befolyásolt sebesség dönti el, hogy hány kört kell megtenni. Így, ha az első kör legjobb ideje például 8 perc, a verseny ideje pedig 45 perc, akkor az egy ötkörös futam lesz. Amint teljesítettük az első kört, a hangosbemondóból megtudtuk, hogy négy kört kell megtennünk. Nem hangzik soknak egy háromkilométeres pályán, de az a három kilométer folyamatos küzdelem az elemekkel. Az egy dolog, hogy az eső körről-körre jobban esik, de a versenyzők által szétgyúrt talaj is egyre nagyobb kihívásokat tartogat. A második körre fájt a tüdőm, égtek a combjaim, és a pulzusom is túl volt minden egészséges határon, de akkor azt vettem észre, hogy nem kívánom pokolba az egészet, hanem sokkal inkább élvezem."

A Decathlontól kölcsön kapott Rockrider 520 B'Twin hegyibringa zokszó nélkül tűrte el a kínzást, semmi nem lazult le, vagy kezdett kopogni, pedig hajszálra ugyanabban az állapotban toltam a rajthoz, ahogy két napja kihoztam a boltból. Azzal együtt, hogy messze nem versenyfelhasználásra szánták, ez elég meggyőző.

„Körről-körre jobban átláttam, hogy melyik akadályt hogyan lehet hatékonyan megoldani, de ez sehol nem volt attól, hogy a ciklokrosszos versenyzők milyen tempóval képesek fordulni a vizes-saras füvön. A bringa folyamatosan csúszik, sokszor elforog a kerék, ráznak a gyökerek, néha szembejön egy ugrató, vagy egy palánk, szóval káosz, de a jó fajtából. Közben az ember átázik, a fogai között zizeg a homok, és egyre erőszakosabban megy előre. Komolyan elkapott a hevület, meg is lepődtem azon, hogy a három körömből a harmadik lett a leggyorsabb, pedig azt gondoltam, hogy addigra fogok igazán kifáradni." (Sturcz Antal)

Elsőre egy laikusnak úgy tűnik, mintha országúti bringákkal versenyeznének terepen, de a két szakág gépei között vannak különbségek: a váz, és a tengelytáv is rövidebb a fordulékonyság kedvéért, és persze jóval masszívabb maga a gép is. Erősebb, akár hidraulikus tárcsafékek is felkerülhetnek, és a villákat sem viszi el a szél, mint a csak aszfaltra szánt változatokon. Minderre azért van szükség, mert terepen jóval nagyobb az igénybevétel, ha csupán recézett gumit tennének egy hagyományos országúti bringára, nem bírná.

Az igazán elszántak nem is egy biciklivel indulnak egy versenyen, a kerekekre, fékekre tapadó marasztaló sár súlyos másodperc hátrányokat jelenthet, egy tiszta, kevésbé ragadós bicajjal pedig szinte szárnyalni lehet, a profik ezért is cserélnek olykor körönként is kerékpárt. Míg tekernek, a segítőik lemossák a mocsaras gépet.

Az ilyen futamokon szerezhető technikai tudás bármely szakágban hasznos, aki ilyen körülmények között megtanulja terelni a bringát, annak bárhol menni fog. És akit ez sem győzött meg, az gondoljon arra, hogy igazoltan lehet nyakig saras. A kétszeres világbajnok Sven Nys mondta nem olyan régen, hogy az igazi krosszversenyző nem is szereti a napsütést, száraz pályán tekerni nem igazán élvezetes.

(Címlapkép és borítókép: Zákány Gergely)

Aki kedvet kapott a ciklokrosszhoz, legközelebb vasárnap próbálhatja ki a Városligetben, december 13-án pedig Kőbányán is lehet újra tekerni hobbifutamon a Vuelta Sportiroda versenyén mountain bike-kal is.

A Magyar Kupa-futam eredményei:


Felnőtt férfi
1. Búr Zsolt (Pave Bike) 1:05:50
2. Wouter Cleppe 1:06:26
3. Pelikán János (Utensilnord Continental Cycling Team) 1:09:42

Felnőtt nő
1. Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team CST) 0:45:55
2. Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura Giant High5) 0:46:36
3. Tache Marike (Kőbányai Torna Club SE) 0:46:49