Malvin
9 °C
25 °C

Az elektromotor régi dolog, mással is csalnak a kerékpárban?

2016.02.02. 07:56

A hétvégi ciklokrossz-világbajnokság megrázta a kerékpársportot, mert a Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) ellenőrei lefoglaltak egy olyan kerékpárt, amelyben a hajtásra rásegítő elektromotort találtak. Az olasz Gazzetta dello Sport szerint azonban ez a módszer idejétmúlt, vannak, akik már eletromágneses kerekekkel doppingolják kerékpárjukat.

A mechanikai doppingnak is az a lényege, mint a hagyományosnak, megnöveli a teljesítményt, de egy nagy különbség van, ami miatt szívesebben használhatják.

„Több csodát tudsz tenni az elektromossággal, mint a kémiával, és kevésbé árt az egészségednek" – nyilatkozta a sportlapnak az ezek szerint létező iparág egyik bennfentese.

A vázba rejtett elektromotorokról 2010-óta beszélnek, de egészen vasárnapig nem kaptak el profi versenyzőt, aki használta volna.

„A rejtett motor az üléscsőben régi dolog, szinte már kézműves termék, túlhaladta az idő, a szegény ember doppingja. Az új fejlesztés technológiailag sokkal fejlettebb, de tízszer olyan drága is. Ez a hátsó kerék 200 ezer euróba kerül, és hathónapos a várólistája. Az első típusnál a motor a hajtóműnél forgatott, a második módszer az elektromágnesességet használja."

A Gazzettának nyilatkozó fejlesztő azt állította, hogy a rejtett motorokból már több mint 1200-at eladott, profik és amatőrök is vásároltak már tőle, és használták is a versenyeken, hogy a jó eredményekkel szponzorokat gyűjtsenek, vagy médiafigyelmet kapjanak.

A technikai valóban létezik, a magyar Varjas István is mutatott már az Indexnek is motoros bringát, de sokkal érdekesebb most, milyen az elektromágneses kerék.

A Gazzetta ábrája szerint a hátsó karbonkerékben egy sor mágnes van összekötve kábelekkel. A technológiát nem részletezik, de távirányítással aktiválhatók az elektromágnesek, amelyek 20-60 wattot adhatnak hozzá a bringás teljesítményéhez. Ez a növekedés nem óriási és látványos, de egy hosszú versenyen akár döntő is lehet.

Az olasz sportlap forrása szerint már tavaly is használták ezt a rendszert, de még senki sem bukott le vele, szerintük vannak versenyzők, akik tudatában sincsenek annak, hogy preparált kerékkel mennek. Egyszerűen azt hiszik, hogy jó napjuk van.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!