Olga, Liliána
19 °C
30 °C

Olcsó trükk volt direkt elesni, de világbajnoki címet ért

2016.03.03. 10:54

A londoni pályakerékpár-világbajnokság első napján a női csapatsprint döntője meglehetősen furcsa körülmények között dőlt el. Az ideje alapján második Oroszországot hozta ki győztesnek a zsűri, míg a leggyorsabb Kínát eggyel visszasorolták.

A világbajnoki címvédő Kína a selejtezőben is a legjobb időt hajtotta, a döntőben is papírforma-eredmény lett volna győzelmük. Az első startot visszalőtték. Az orosz Darja Smeleva hátsó kereke kipörgött, amint elhagyta a rajtgépet, ezzel lendületét is vesztette. Egyetlen lehetősége volt arra, hogy megmentse a versenyt: el kellett esnie. Smeleva némi tétovázás után – feltehetőleg az edzője bekiabálására – , ezt meg is tette.

A szabályok szerint, ha a verseny elején van bukás, akkor újra kell indítani a futamot.

Van, aki tudatosan él is ezzel, még ha sportszerűnek nem is nevezhető. A 2012-es olimpián a brit férfi csapatot támadták azzal, hogy a kvalifikációban egy gyenge rajt után direkt esett el Philip Hindes, majd a következő indítással le is győzték a németeket, végül olimpia bajnokok lettek.

Most vissza a vb-hez. A második rajttal már nem volt gond, a kínaiak bebizonyították, hogy nem véletlenül ők a címvédők, egy tizeddel jobb időt hajtottak, mint az oroszok. Már ünnepelték is a győzelmet, amikor a zsűri vizsgálni kezdte a váltásukat. A felvételeket kikockázva kiderült, hogy a második kört megkezdve szabálytalanul váltottak. A befejező kerékpárost túl hamar engedte előre társa.

A világbajnokság futamait közvetíti a Sport TV és a Velo.hu
• március 3. csütörtök, Sport 2, 23:30-01:30 (férfi állórajtos 1000 m, női keirin döntő, női scratch döntő, férfi csapat üldözőverseny döntő)
• március 4. péntek, Sport 2 (élő), 19:45-22:45 (férfi pontverseny döntő, férfi egyéni üldözőverseny döntő, férfi csapat üldözőverseny döntő, férfi omnium)
• március 5. szombat, Sport 1, 22:15-01:15 (férfi sprint döntő, női pontverseny döntő, férfi omnium, női omnium)
• március 6. vasárnap, Sport 2 (élő), 20:15-23:15 (női sprint döntő, férfi keirin döntő, női omnium, férfi madison)