Jeromos
9 °C
26 °C

Autóval húzatta magát a Milánó–Sanremót nyerő bringás?

2016.03.21. 10:41

A szombati Milánó–Sanremo-kerékpárversenyt a francia Arnaud Demare nyert mezőnyhajrában, de két kerékpáros is azt állítja, az FDJ kerekese autóval húzatta magát az egyik emelkedőn.

MilánóSanremo az első a tavaszi klasszikusok sorában, a közel 300 kilométeres táv végén általában sprinterek nyernek, ha túlélnek pár emelkedőt. Idén elég sokan hajrázhattak a győzelemért, amit Demare szerzett meg.

A Gazzetta dello Sportnak viszont két olasz kerékpáros is azt nyilatkozta, hogy az FDJ bringása úgy előzte meg őket a Cipressa nevű hegyen, hogy a kísérőautójába, illetve az abból kinyújtott kulacsba kapaszkodott. Bukása után így érte utol a főmezőnyt.

Állítólag a zsűrinek is szóltak, hogy mit csinált Demare, de mivel nem volt videó vagy fotó az esetről, nem büntették a franciát. Ő is ezzel védekezett. „A kerékpárban vannak bírók, ha valami rosszat tettem volna, akkor kizártak volna."

Demare megúszta, de a gyanút az is növeli, hogy túl jók azok a versenyadatok, amelyeket feltöltött a Stravára. A Cylcing Weekly összehasonlította más bringások mutatóival (nem mindenki osztotta meg adatait), és kiderült, hogy Demare mászta meg közülük leggyorsabban a hegyet. Önmagában persze még ez sem bizonyíték.  A francia állítja, hogy az autók szélárnyékán kívül nem vett igénybe segítséget, és az adataiból is látszik, hogy nem száguldott például 80 kilométer per órás tempóval.

Legutóbb a tavalyi Vuelta a Espanán volt nagyobb botrány abból, hogy az összetett első helyért harcoló Vincenzo Nibali kapaszkodott kilométereken keresztül a csapatkocsiba.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!