Kusztor 13. lett a V4 nemzetközi kerékpárversenyen

2016.04.23. 19:08

A szlovák Marek Canecky (BMC Amplatz) nyerte a V4 nemzetközi kerékpárversenyt; a Budapest és Pannonhalma közötti 176 kilométeren Kusztor Péter 13. helyezésével lett a legjobb hazai bringás.

A tervezetthez képest mintegy fél órával később lőtték el az éles rajtot Budakesziről, ugyanis Budapest belvárosában, a felvezető szakaszon három kísérőkocsi is eltévedt, őket be kellett várni.

A verseny nagy részén kisebb szökési kísérletektől eltekintve egy bolyban maradt a mezőny, egy percnél nagyobb előnyre senkinek sem sikerült szert tennie.

A Pannonhalmán, az Apátság mellett kialakított hegyi körpályán, ahol három és fél kört kellett teljesíteniük a résztvevőknek, alaposan szétszakadt a mezőny. Az ukrán Olekszandr Polivoda és a lengyel Dariusz Batek haladt 100 méteres előnnyel az élen. Egy körrel később Canecky is felzárkózott mögéjük, majd az utolsó 3 és fél kilométeren megelőzte társait, és megnyerte a versenyt.

A viadalon hét ország 120 bringása vett részt. A V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny következő szakaszait Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban rendezik, utóbbi helyszínen lesz az összetett eredményhirdetése.

V4 verseny, Budapest-Pannonhalma, 176 km:

1. Marek Canecky (szlovák, BMC-Amplatz) 4:07:16 óra

2. Dariusz Batek (lengyel, Wibatech Fuji) 2 másodperc hátrány

3. Oleksandr Polivoda (ukrán, Kolls-BDC Team) 7 mp h.

.

.

13. Kusztor Péter (BMC-Amplatz) 1:00 perc h.