A leggyorsabb magyar bringás is indul a Tour de Hongrie-n

2016.05.11. 14:14 Módosítva: 2016.05.11. 14:18

Szalontay Sándor rajthoz áll június 28. és július 3. között a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen a szervezők szerdai közleménye szerint. A pályakerékpárban országos csúcstartó versenyző a Dr. Bátorfi Agria-KTK színeiben indul.

„A prológon összesen két kanyar lesz, ami nem okozhat számomra problémát, van is rá esélyem, hogy megnyerjem a nyitányt, ezzel pedig megszerezzem az összetett élén állónak járó sárga trikót. Az elvárások persze nagyok, a szervezők próbálnak mindent megtenni azért, hogy összejöjjön a magyar siker. Azt viszont tudni kell, hogy én még sohasem mentem ilyen rövid országúti távot” - mondta Szalontay, aki március elején a londoni pályakerékpáros világbajnokság férfi repülőversenyében 9.997 másodperces országos csúcsot ért el, ezzel első magyarként teljesítette 10 másodpercen belül a 200 méteres mért szakaszt.

A sprinter hozzátette, Bátorfi Béla, csapata vezetője, Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője és Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója találta ki a dolgot, bár már tavaly is gondolt rá, hogy jó lenne indulni.

Szalontay hangsúlyozta, pályaversenyzőként tizenöt-húsz kilóval több a versenysúlya az országúti bringásokénál és más a felkészültségi állapota is, így számára egy ötórás tekerés nem olyan egyszerű, mint ellenfeleinek.

„Bízom benne, hogy a verseny folyamán minél messzebb eljuthatok. Nem nagyon lesz plusz felkészülésem, persze résztávos edzéseim vannak országúton, a Tour de Hongrie miatt pedig lesznek olyan tréningek, amelyeket az országúton végzek el. Szoknom kell egy picit az országúti kerékpárt, ezzel együtt az életemben természetesen továbbra is a pályaversenyek lesznek előtérben” - fejtette ki.

A 2016-os Tour de Hongrie hat szakaszát június 28. és július 3. között rendezik majd.