Kordonnak ment, ijesztőt esett a katari hőségben

2016.10.10. 10:39

Arról, hogy szabad-e Katarban futballvilágbajnokságot rendezni a hőségben, évek óta megy a vita. Az országúti kerékpárról nem beszéltek ennyit, és idén a sivatagban tartják a világbajnokságot. A meleg elviselhetetlen, már csúnya baleset is volt miatta. A női csapatidőfutamban bukott nagyot Anouska Koster.

A kerékpársport történetében először rendeznek világbajnokságot a Közel-Keleten, a versenynaptárat emiatt nem alakították át, nagyjából ugyanekkor tartották a korábbi vb-ket is. Csak azokon szinte mindig enyhe vagy hűvös idő volt, Katarban meg ehhez képest extrém meleg, bőven 30 fok feletti hőmérséklettel. Ettől előzetesen is sokan tartottak, arról is van szó, ha marad a hőség,  lerövidítik a mezőnyverseny távját, kihagyják a sivatagi szakaszt. Az időfutamon indulókon azonban ez nem segít.

A vasárnapi női versenyen a Rabo-Liv csapata a győzelemért hajtott, de elszálltak Koster bukásával. Koster a sor végén tekert, amikor hirtelen kontrollálatlanul manőverezett, egy körforgalomba behajtva az út szélén lévő kordon előtt hirtelen fékezett, majd átesett a kormányán. Megszédült a melegtől. Nem nagyon tudta, hol van, a bringára is alig tudott visszaülni. Nem meglepő, hogy utolsók lettek.

Csapattársa, Roxane Knetmann a nemzetközi szövetség ellen is kikelt, amiért azok nem biztosítottak elég mentőautót és orvost a pálya mentén. Knetmann azt mondta, az időfutam olyan, mintha szaunáznának szűk, testhez tapadó mezek és az alig szellőző aerosisakok miatt.

Csapat időfutam eredmények, 40 km:
Férfiak
1. Etixx-Quick Step 42:32 (56,426 km/h)
2. BMC 42:44
3. Orica-BikeExchange 43:09

Nők
1. Boels-Dolmans Cycling Team 48:41
2. Canyon SRAM Racing 49:29
3. Cervélo-Bigla Proc Cycling 50:38