Hajléktalanok kunyhójában melegíthetett a bringa ob ezüstérmese

2017.01.09. 15:17

A hétvégén kemény fagyban rendezték meg a ciklokrossz ob-t. A hideg elől nem nagyon tudtak hová menekülni a versenyzők. A nőknél második helyezetettet hajléktalanok fogadták be kunyhójukba melegíteni, írja a Bikemag.

A versenyt mínusz 7-8 fokos hidegben rendezték (a terepkerékpárban ez nem számít extrémnek, a versenyeket mindig őszi-téli időszakban rendezik), ilyen körülmények között bemelegíteni sem egyszerű. Kanti Dorottya ezért keresett más lehetőséget, bár felmerült az is, hogy sátrat, olajradiátort visznek ki magukkal. A szombati pályabejáráskor vették észre kerékpáros párjával, hogy a budapesti Nagyvásártelep közelében áll egy kis épület, amit hajléktalanok dobtak össze.

„Becsöngettünk, hogy lenne egy furcsa kérésünk,miszerint másnap befogadnának e engem a hajlékukba egy órára melegíteni? Rögtön nagyon készségesek voltak és behívtak minket megnézni a terepet. Nagyon pici volt a szoba, de kb. 20 fok volt bent, ami tökéletes a melegítéshez. Megbeszéltük velük, hogy csinálnak egy kis rendet másnapra, hogy beférjen a kerékpár és a görgő. Így is tettek. A verseny napján megérkeztünk és már vártak minket, minden elő volt készítve. 1 óra 20 percet tudtam melegíteni a futam előtt, rövidben. Ez nagyon – nagyon sokat segített. A melegítés után a meleg szobában tudtam átvenni a száraz ruhát és mindössze 10 percet voltam kint a hidegben a rajt előtt. Nagyon köszönöm a segítségüket. Ők nincsenek túl jó helyzetben ebben a hidegben, de nem panaszkodtak és szurkoltak nekem az ob-n is!” – nyilatkozta Kanti.