Kivághatják Froome-ot a Tourról

2018.03.22. 12:17

Amennyiben a július 7-ei rajtig nem tisztázódik a doppingügye, megtagadhatják az indulási jogot a négyszeres győztes, címvédő Chris Froome-tól a Tour de France kerékpáros körverseny szervezői, írja az MTI. Az angol Daily Mail című lap csütörtökön azt írta, hogy a rendezőknek lehetőségük van erre, és fontolóra is veszik ezt a lépést.

A nemzetközi szövetség (UCI) ugyan doppingvétség gyanúja miatt eljárást folytat a 32 éves brit sportoló ellen, de határozat még nem született az ügyben. Froome-ról decemberben derült ki, hogy pozitív tesztet produkált a 2017-es Vuelta a Espanán, amelyen szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki.

Az összetettben győztes bringás tagadja, hogy bármilyen szabályt megsértett volna, mert engedéllyel használja a készítményt. A Vueltán elmondása szerint rosszabbodott az állapota, így csapata, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

Az ügyvédek és a szakemberek még mindig a kimutatott értékek magyarázatával vannak elfoglalva, közben pedig Froome továbbra is versenyez: április közepétől Ausztriában indul, míg május 4-től a Giro d'Italián akar részt venni.

David Lappartient, az UCI elnöke szkeptikusan nyilatkozott arról, hogy a szövetség még a Giro rajtja előtt határoz-e az ügyben. Azt ugyanakkor hozzátette: nem szeretné, ha a Tour de France szervezői "aktivizálnák magukat", szerinte a döntéshozatal az ő dolguk.

"Remélem, hogy az ügy hamarosan lezárul" - jelentette ki.