Betegágyán nyerte első Grand Tourját Froome

2019.07.18. 12:35

8 év után hirdettek végleges végeredményt a 2011-es Vuelta a Espana bicikliversenyen.

A kerékpártörténelem egyik legfurcsább győzelmét szerezte csütörtökön az egy hónappal előtti súlyos bukásából lábadozó Chris Froome amikor őt hirdették ki a spanyol körverseny győzteseként.

Az eredeti nyertes, Juan José Cobo biológiai útlevelében visszamenőleg találtak abnormális adatokat, ezért egy hónappal ezelőtt elvették tőle a győzelmet - közölte az UCI, a nemzetközi kerékpárszövetség. A döntés ellen 30 napja lett volna fellebbezni a 38 éves, már visszavonult exbringásnak, de ezt nem tette meg, így hivatalosan is kizárták a 2011-es Vueltáról - írta a BBC.

A győzelem így Froomé,

a második Sir Bradley Wiggins, a harmadik Bauke Mollema lett.

Bizarr, hogy így ez Froome első Grand Tour-győzelme, első eddigi nagy címét ugyanis 2013-ban, a Tour de France-on szerezte.

Ezzel ő lett az első brit is, aki Nagy Körversenyt nyert, eddig a 2012-es Tour de France-on nyertes Wigginsé volt a dicsőség.

Jobb később, mint soha, a 2011-es Vuelta sok szép emléket idéz fel bennem

- twittelte a lábadozó bajnok, aki sérülései miatt nem lehet ott a jelenleg is zajló Tour de France-on.

Az örökranglistán a 34 éves Froome így hét GT-sikerrel áll: 2011-ben és 2017-ben a Vueltán, 2013-ban és 2015-17 között a Tour de France-on, 2018-ban a Giro d'Italián nyert.