Egy nap alatt akar leküzdeni egy Mount Everest-nyi szintkülönbséget egy bringás

2020.05.26. 19:58

Egy nap alatt a Mount Everest magasságának megfelelő 8848 méteres szintkülönbséget akar leküzdeni Emanuel Buchmann, a Tour de France tavalyi negyedik helyezettje.

A német kerékpáros pénteken az ausztriai Ötz-völgyben vág neki a megerőltető kísérletnek az 1050 méter magas Haiminger-hegyen, amelyre egy tíz kilométeres emelkedő vezet fel, írja az MTI.

„Egyedül fogok fel-le tekerni, amíg a 8848 méteres szintkülönbséget elérem. Úgy számolom, hogy kilenc órán át leszek a nyeregben” – jelentette ki a Bora-Hansgrohe csapat versenyzője, aki edzés közben eddig csak 5500 méteres szintkülönbséget teljesített egy nap alatt. „A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben egyhangúan telnek a napok, ezért vetődött fel bennem ez az őrült ötlet”.

A hegymenet során Buchmann pénzadományokat gyűjt az interneten, elmondása szerint – méterenként tíz euróval – 88 ezer eurót kíván összeszedni, melyet jótékony célra ajánl fel.

A 27 éves bringás az akcióval egyúttal a Tour de France-ra is készül, amely a pandémia miatt június 27. helyett augusztus 29-én rajtol el Nizzából.