Akkora a luxus a brit csapatnál, hogy két Tour de France-győztesüket sem viszik az idei versenyre

2020.08.19. 10:30

Nem indul az idei Tour de France-on a négyszeres sárga trikós Chris Froome. A brit Team Ineos bejelentette, hogy az augusztus 29-én kezdődő francia körversenyen a címvédő Egan Bernal lesz az első számú kapitányuk, és sem Froome, sem a 2018-as Tour-győztes Geraint Thomas nem lesz ott a nyolcfős csapatukban, írja a BBC.

A 35 éves Froome a tavalyi Tour de France előtt szenvedett nagyon súlyos balesetet, amely után többször is műteni kellett, a felépülése pedig több hónapot vett igénybe. Idén ugyan újra visszatért a mezőnybe, több versenyen is indult, de a formája messze elmaradt a korábbi, Tour-győztes formájához képest. Egy hete a Critérium du Dauphiné versenyt a 72. helyen fejezte be.

Chrisnek egy kicsit több idő kell, hogy elérje a legmagasabb szintet. Chris egy igazi bajnok, aki hihetetlen elszántságot mutatott azzal, hogy visszatért a tavalyi balesetből. Támogatni fogjuk, hogy ismét harcban legyen egy újabb háromhetes győzelemért

 – mondta Dave Brailsford, az Ineos csapatfőnöke, aki úgy számol, hogy az október 20-án kezdődő Vuelta a Espana lesz Froome utolsó nagy versenye a csapat színeiben.

Froome 2010 óta teker a brit szupercsapatban, a Sky-ban. 2013-ban, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is megnyerte a Tour de France-t, emellett még két Vueltát és egy Girót is nyert velük. A szerződése az év végén lejár az időközben főszponzort váltó, Ineosra átnevezett csapatnál, és jövőre már az Israel Start-Up Nation csapatában fog versenyezni.

Az Ineos a másik Tour de France-győztes brit bringását, Geraint Thomast sem viszi el az idei versenyre. A csúcsformától szintén messze lévő Thomas kihagyását Brailsford azzal indokolta, hogy a 34 éves versenyző majd az október 3-án induló Giro d'Italián lesz a kapitányuk. Így a Tour-on a címvédő Egan Bernal lesz az Ineos első számú versenyzője, akit a Giro-győztes Richard Carapaz fog majd segíteni. Carapaz nemrég a Lengyel körversenyt adta fel bukás miatt.

Ezzel eldőlt, hogy az Ineos nem indítja egyszerre a három Tour de France-győztes versenyzőjét az idei versenyen, ahol várhatóan a holland Jumbo-Visma lesz a legnagyobb ellenfelük. A várakozások szerint a holland csapat mindhárom sztárját, a Vuelta-győztes Primož Roglič-ot, a Giro-győztes Tom Dumoulint, és a tavalyi Touron dobogós Steven Krusijwijkot is nevezni fogja a versenyre.

A Team Ineos Tour de France-ra nevezett kerete:

Egan Bernal, Richard Carapaz, Andrey Amador, Jonathan Castroviejo, Michal Kwiatkowski, Luke Rowe, Pavel Sivakov, Dylan van Baarle